Sebastian Mullaert első kazettájától a tulumi hangkártya-javításig

Sebastian Mullaert a svéd elektronikus zene egyik sajátos alakja: a Minilogue Marcus Henrikssonnal közös munkáival vált ismertté, miközben szólóban és live előadóként is egyre messzebbre vitte az improvizatív, atmoszférákra épülő hangzását. A pályája korai időszakáról szóló történetekből az is kiderül, hogy ez a szemlélet már jóval az első komoly elektronikus megjelenései előtt kialakult.

Az első zenei élményét Jean-Michel Jarre Oxygène című albuma jelentette, amely kazettán került hozzá. Az első bakelitje már egészen más irányból érkezett: a The KLF The White Room című lemeze volt az, amely bekerült a gyűjteményébe.

Gyerekként a család Yamaha elektromos orgonáján kezdett zenélni, kilencéves korában pedig saját hangszert kapott: egy hegedűt. Édesapja közben olyan elektronikus eszközöket is tartott otthon, amelyek később fontos szerepet kaptak Mullaert zenei életében. Egy Roland TR-808 és egy Juno-60 is a családi felszerelés része volt, ezeket később ő örökölte.

Első zenekara a svédországi Hässleholmból származó DIM volt. A csapatban nem hagyományos módon használta a hegedűt: effektpedálokon keresztül játszott rajta, így a klasszikus hangszerből már ekkor elektronikus zenei környezetbe illeszkedő hangokat próbált kihozni.

Az első elektronikus live fellépése Malmöben, egy chillout szobában történt. Elektromos hegedű, sampler és groovebox alkotta a setupot, Mullaert pedig lassú, lebegő hangképeket épített belőlük. Ez a fajta élő, menet közben formálódó zene később a saját előadásainak is fontos része lett.

Az első gázsiját körülbelül 14 évesen kapta egy vonósnégyessel. Mintegy 50 eurónak megfelelő összeget keresett, ami akkor számára jelentős pénznek számított. Az első elektronikus megjelenésére 1999-ig kellett várni: Marcus Henrikssonnal Son Kite néven adták ki a Knob Adjustment / Subject című kislemezt a Naja kiadónál. A két zenész közös munkája később a Minilogue projektben is folytatódott. HHV

A korai live setup sem hasonlított a mai rendszerekhez. Mullaert egy Sony MiniDisc Portastudio négy sztereó csatornáját használta, a jelek be- és kikapcsolását pedig faderekkel oldotta meg. A módszer egyszerű volt, de már ugyanarra az alapelvre épült, amely ma is fontos számára: a zene előadás közben, nem teljesen előre rögzített formában alakul.

Első külső stúdióját Lundban bérelte, közvetlenül a munkaügyi hivatal fölött, miután otthagyta az építészeti tanulmányait. A tánczenei közegbe pedig egy kilencvenes évekbeli rave vezette be igazán. A Herrevads Klosterben tartott esemény meghatározó élmény lett számára, különösen azért, mert ma már mindössze néhány percre lakik a helyszíntől.

Nem minden korai fellépés hozott ilyen pozitív élményt. Egy kamarazenekari koncert előtt annyira izgult, hogy remegett a karja. Hegedűvel ez különösen kellemetlen helyzet, és akkor komolyan úgy érezte, hogy talán soha nem lesz belőle hivatásos zenész.

A felszerelései között is akadt olyan darab, amelynek az elvesztését ma is sajnálja. A Space Echo például Skee Maskhoz került, amikor Mullaert eladta. Jó helyre ment, de ettől még hiányzik neki. Az Elektron Octatrackkel viszont éppen az ellenkezője történt: nagyra tartotta a gépet, de saját bevallása szerint soha nem sikerült igazán megtalálniuk a közös nyelvet.

Az első autogramkérésre a mexikói Juárezben került sor. Mullaert szerint még az sem volt teljesen biztos, hogy az illető tudta, pontosan kitől kér aláírást, a helyzet inkább arról szólt, hogy ott mindenkitől gyűjtötték az autogramokat.

Az egyik legkeményebb technikai helyzet a 2000-es évek elején, Tulum tengerpartján következett. Meghalt a hangkártyájuk, ezért nem maradt más lehetőség, mint szétszedni az eszközt, majd újraforrasztani a kimeneteit. A mai, kiforrott live rendszerekhez képest meglehetősen barkácsmegoldás volt, de pontosan az ilyen helyzetek mutatják meg, mennyire más körülmények között indult Mullaert élő elektronikus zenei pályája.

Azóta a Minilogue és a szólóprojektjei révén olyan kiadókhoz jutott el, mint a Mule Musiq, a Cocoon, az R&S, a Hypercolour vagy a Drumcode, 2026-ban pedig az Awesome Soundwave környezetében is aktív. A legutóbbi időszakban Tamarma oldalán is új anyagokon dolgozott, miközben az élő elektronikus zenére épülő megközelítése továbbra is központi része a munkájának. 

Sebastian Mullaert 2013-ban Budapestre is érkezett volna Minilogue néven, az eseményt azonban a helyszín engedélyének visszavonása miatt el kellett halasztani:

Megvonták a Club Next (ex-Almássy Hall) engedélyét
https://onemusic.hu/articles/megvontak-a-club-next-ex-almassy-hall-engedelyet