Sven Marquardt (A Berghain kidobója) - Interjú

A GQ Magazine-nak adott interjút Sven Marquardt, a tetovált arcú, profi fotós, aki inkább arról híres, hogy ő a Berghain kidobója. Marquardt a beszélgetés során sok érdekes dologról beszélt: a kelet-berlini életről a fal leomlása előttről, az Ostgut-ban rendezett fétis bulikról és arról is, hogy miért visel mindig feketét. Mivel Sven szinte olyan híressé vált az idők folyamán, mint azok a dj-k, akik a klubban játszanak, biztosan érdekes lesz olvasni az interjú legizgalmasabb kérdéseit és az azokra adott válaszokat.

- Kelet–Berlinben nőttél fel és a Berghain is tipikus kelet-német hely – egy kelet-német erőmű belsejében található a minimalista német techno otthona. Mennyire befolyásolta a személyiségedet és a világlátásodat az, hogy ott nőttél fel?

- A 80-as évek elég furcsa volt időszak volt. Egyrészről minden nyugodt és csendes volt – nem nagyon tűnt fel, hogy mennyire furcsa valójában a politikai helyzet. Másrészről viszont évente néhányszor voltak azok a felvonulások, amikor tankok mentek végig az utcán, és az emberek ujjongtak közben – azt hiszem, ők tényleg megszállottak voltak. És természetesen tilos volt elhagyni az országot. Bár úgy hiszem, azért mindig is kíváncsiak voltunk, mi lehet a falon túl. Milyen is lehet a külvilág? Nem tudtunk valójában semmit sem róla. De igyekeztünk magunkba szívni, érezni, hogy mi az, ami más vagy új, és hagytuk, hogy inspiráljon minket. Ezért aztán kreatívnak kellett lenni, és mi azok is voltunk.

- Hogyan köt ki egy profi fotós Berlin legismertebb éjszakai klubjának az ajtajánál?

- Miután leomlott a fal, Kelet-Berlin szinte az anarchiába fulladt. A cégek egyszer csak nem léteztek tovább. A Sibylle-nek dolgoztam, ami egy kelet-berlini divat magazin volt, de ez a munka akkoriban teljesen zsákutca lett. Ebben az időben ugyanakkor minden lehetséges is volt. Bemehettél bármilyen épületbe és azt csinálhattál, amit akartál: felépíthettél egy rögtönzött bárt, nyithattál egy klubot és bulit rendezhettél kifulladásig. Fenomenális volt, lenyűgöző. Teljesen magába szippantott az egész. Abban az időben az öcsém, Oliver éppen a berlini elektronikus zenei szcéna egyre szervesebb részévé kezdett válni. Korábban mindig zenélt az iskolai bálokban – akkoriban ugyebár kazettáról -, aztán ahogy felfedezte a technot, rögtön teljesen profin elkezdett partikat szervezni. Nem igazán vonzott az elején, de szükségem volt a pénzre. Egy régi cipőboltban rendezett egy bulit, ami igazából három egymást követő hétvégén is meg lett tartva, és megkért, hogy segítsem ki. Ez volt az első állásom kidobóként.

- Milyen volt az éjszakai élet, miután leomlott a fal?

- Semmi nem volt állandó. Megnyitott egy klub egy helyen, aztán új helyre költözött, ami aztán egy másik helyre tette át székhelyét. Az első állandó munkahelyem kidobóként a Bienenkorb volt. A hely egyik fele egy kupleráj volt, a másik fele pedig egy klub, aminek Suicides-nak hívtak. Aztán elkezdtem dolgozni egy helyen, aminek Ostgut volt a neve – ez egy fétis buli volt melegeknek –, majd ez a klub aztán költözött párszor, míg megtalálta végső otthonát egy erőműben és ebből lett később a Berghain. A cég, ami a Berghaint üzemelteti, még mindig az Ostgut GmbH nevet viseli egyébként. És mai napig vannak itt fétis bulik 1-2 alkalommal évente.

 

 

- Másképpen öltözködsz otthon, mint a munkában?

- Sokkal inkább az általános hangulatom dönti el, hogy mit veszek fel. Például volt egy időszak, amikor imádtam a csokornyakkendőt – csak azért, mert totál nem illett a tetovált arcomhoz. Szóval állandóan csokornyakkendőt hordtam, még akkor is, ha csak a boltba mentem le. Mostanában inkább a bőrkabátért vagyok oda.

- Honnan szerezted a gyűrűidet? A középső ujjadon például az egy nagy halom koponya?

- Több mint húsz év alatt gyűjtöttem be a gyűrűimet és a nyakláncaimat. A legtöbbjük nem valami nagy márka darabjai, inkább személyes emlékekként értékesek. Mondjuk a koponyás gyűrű épp egy londoni cégtől, a Wildcat-től van.

- A Berghaint mostanában a fekete, minimalista színek jellemzik. Ha hirtelen úgy döntenél, hogy pasztell színekbe szeretnél öltözni, és vitorlás cipőbe bújnál legszívesebben, megtehetnéd?

- Kizárt! Őszintén, nem szeretem a pasztellt és soha nem vennék fel vitorlás cipőt. Tornacipő is egyszer volt rajtam. A kollégáim kötekednek is velem, hogy miért nem hordok színesebb ruhákat, és akkor talán a vendégek se lennének állandóan feketében. De tényleg, a fekete szín újgenerációs dolog a divatban. És őszintén, szerintem a tornacipő is menő, csak nem az én stílusom. Néhány kollégámnak egy egész szobányi New Balance csukája van. Múlt héten egyébként talpig fehérbe öltöztem, csak azért, hogy jól összezavarjak mindenkit.

- Mit mondasz az embereknek, akikkel együtt dolgozol, mire figyeljenek, amikor eldöntik, kik mehetnek be a klubba?

- Ez szubjektív. Csupán néhány emberem van arra, hogy szelektáljanak a vendégek között. Meg kell érteniük először is, hogy mi is a Berghain, és erre figyelek is, hogy megadjam nekik a szükséges alapokat. Ezen túl nincsenek külön lefektetett szabályok. Az embereimnek saját személyiségük van, és ez látható is, amikor a közönséggel érintkeznek a műszakjaik során. Súrlódások azonban mindig lesznek. De ez minden klub és társaság velejárója: diverzitás és súrlódás.

- Amikor arról beszélsz, hogy „mi is a Berghain”, mire gondolsz konkrétan?

- Felelősnek érzem magam azért, hogy a Berghaint egy biztonságos hellyé tegyem azok számára, akik csak azért jönnek, hogy élvezzék a zenét és ünnepeljenek. Igyekszem megőrizni azt egy olyan helynek, ahol az emberek elfeledkezhetnek a külvilágról, elfeledkezhetnek a gondjaikról és csupán azzal kell foglalkozniuk, hogy jól érezzék magukat. A klub eredetileg ugye melegeknek volt kitalálva a 90-es években. Fontos számomra, hogy megőrizzünk valamennyit az örökségéből, ami itt a barátságos helyet jelenti, ahol együtt bulizhatnak az emberek. Ha mi csak egy olyan klub lennénk, ami tele van modellekkel, csinos emberekkel és mindenki feketében lenne, lehet, jó lenne ránézni egy fél órára, de Istenem, tök unalmas lenne. És mindemellett kevésbé lenne toleráns is.

- Nem érzed azt, hogy az emberek máshogy néznek rád az arctetoválásod miatt, vagy máshogy viselkednek veled?

- Soha nem bántam meg. Úgy értem tisztában voltam azzal, hogy soha nem lesz belőlem például banki ügyintéző.

- A „Hogyan juthatsz be a Berghainba?” külön fejezetté vált az interneten. Rengeteg oldal foglalkozik azzal, hogy tanácsokat ad abban, hogy miket tegyél, hogy tuti bejuss a klubba.

- Először is, hadd mondjam el, hogy nem olvasom ezeket a dolgokat. Személy szerint vagy három éve kezdtem el használni egyáltalán az internetet. Előtte az embereknek mindent faxolniuk kellett nekem.

- Akkor felolvasnék párat a tippek közül és reagálj rájuk valamit.

- Halljuk!

- Érkezz korán. Ne tolakodj. Tudd, hogy ki zenél aznap este. Öltözz átlagosan – farmer és póló a legjobb választás. Ne menjetek nagy csoporttal. Ne légy túl fiatal. Ne viccelődj vagy nevetgélj a sorban. Ne beszélgess a sorban. Vagy ha mégis muszáj, beszélj németül.

- (Marquardt nevet, majd vállat von.) Ezeket hallottuk már mi is, de mint mondtam, az egész szubjektív.