Sven Väth 62 éves: a frankfurti éjszakától a világ tánctereiig

Van valami beszédes abban, hogy Sven Väth pályájának egyik legismertebb képe nem egy lemezborító, hanem a DJ a pult mögött: előrehajol, figyeli a táncteret, aztán egyetlen lemezcserével más irányba fordítja az estét. Väth több mint négy évtizede dolgozik ezen a párbeszéden. A német techno történetének meghatározó alakja, de a pályája korábban indult, más zenék között: az 1980-as évek elején a frankfurti Dorian Grayben diszkót, soult és funkot játszott, miközben DJ-ként tanulta, hogyan változik meg egy terem hangulata a zenétől.

Az első nagy közönségsikert az OFF „Electrica Salsa” című dala hozta meg neki. Väth Michael Münzinggel és Luca Anzilottival dolgozott a projekten; a szám 1986-ban jelent meg, és Európa-szerte ismertté tette az OFF nevét. A dalban még ott van a nyolcvanas évek elektronikus popja, de már a klub felé húz: Väth később felidézte, hogy Ibizára képzelte el, és azt akarta, működjön a szigeten. Az irányváltás nem egyetlen pillanat műve volt: a korai lemezek, az ibizai élmények és a frankfurti klubok tapasztalata lassan rendeződtek saját zenei nyelvvé.

1988-ban Väth Michael Münzinggel és Matthias Martinsohnnal megnyitotta az Oment Frankfurtban. A klub tíz évig működött, és az 1990-es években a német techno egyik fontos találkozóhelyévé vált. Az Omen jelentősége nem abban állt, hogy egyetlen hangzást kanonizált volna: a lemezjátszók mögött és a tánctéren is alakulóban volt, mit jelenthet a techno a városban. Väth 1990-től 2003-ig a Hessischer Rundfunk Clubnight című műsorának rezidens DJ-je is volt, így a klubban formálódó zene a rádión keresztül messzebbre jutott.

A lemezeken Väth neve gyakran más alkotókéval együtt szerepel. Az Eye Q, a Harthouse és a Recycle or Die kiadók elindításával nemcsak saját zenéinek adott otthont: olyan műhelyeket hozott létre, amelyekben a frankfurti elektronikus színtér többféle iránya találkozhatott. Ralf Hildenbeutellel és Stevie B-Zettel való együttműködései különösen fontosak a kilencvenes évek hangzásának megértéséhez. Az „An Accident in Paradise” (1992), a „L’Esperanza” (1993), a „Ritual of Life” (1993) vagy a „The Harlequin, the Robot and the Ballet-Dancer” (1994) nem egyetlen műfajban maradnak: a techno lüktetésébe trance-es dallamok, tágasabb, filmszerű hangképek férnek bele. A szerzői kreditek megmutatják, milyen sokan formálták ezeket a felvételeket; Väth szerepe pedig abban is állt, hogy nevet, arcot és klubközeget adott ennek a zenének.

Az Omen 1998-as bezárása után Väth nem próbálta újraalkotni ugyanazt a klubot. A Cocoon-partysorozat 1996-ban indult, 1999-ben pedig az ibizai Amnesia hétfői rezidenciájával új közönséget és új léptéket kapott. A Cocoonból kiadó, eseménysorozat és később frankfurti klub is lett. Ez a történet nem sikerek akadálytalan sorozata: a frankfurti Cocoon Club 2004-ben nyílt meg, majd 2012-ben fizetésképtelenséget jelentett, és bezárt. Väth pályájának tartósságát éppen az mutatja, hogy egy klubprojekt vége nem jelentette a Cocoon egészének végét, és ő sem maradt egyetlen korszak vagy helyszín foglya.

Väth a DJ-zést sokszor a lemezek közötti történetmesélésként írja le. A vinylhez való ragaszkodása nem pusztán nosztalgia: a lemezek sorrendje, a keverés és az est közben hozott döntések adják a szett formáját. A 2019-es, ibizai Cocoon-éveket felidéző interjúban kollégái és barátai is olyan DJ-ként beszéltek róla, aki széles zenei skálán mozog, és a klub, a kiadó meg az események szervezésével is alakította a színteret. Ez a munka ad hátteret a „Papa Sven” becenévnek is: Väth nemcsak fellépőként, hanem a körülötte dolgozó producerek és DJ-k támogatójaként vált fontos figurává.

A hatvanadik születésnapja körüli évben két hivatalos elismerés is a pálya kulturális súlyára irányította a figyelmet: Frankfurt városa 2015-ben Goethe-plakettel tüntette ki, 2024-ben pedig a BAMBI díj kulturális kategóriáját kapta meg. Az utóbbi átadóján Väth a techno tánctéri szabadságot, toleranciát és összetartozást teremtő erejéről beszélt. A 2022-es Catharsis albumon Gregor Tresherrel dolgozott együtt; közel húsz év után ez volt az első szólóalbuma. 2026-ban Wolfgang Haffner jazzdobossal tért vissza három régi darabjához: a Fusion című kiadványon a „Fusion”, a „L’Esperanza” és a „Barbarella” új, jazzes átiratban szólal meg. Nem életmű-lezárásnak hat, inkább annak, hogy Väth ma is kíváncsi arra, mit kezdhet a régi zenéivel egy új alkotótárs.

A 62. születésnapján nem kell minden korszakát egyetlen címkébe sűríteni. Az OFF popos lendülete, az Omen frankfurti éjszakái, az Eye Q és a Harthouse lemezei, az ibizai Cocoon-esték és a későbbi albumok különböző történetek — Väth pályáján mégis összeérnek. A közös pont az a ritka képesség, hogy a zenét ne csak lejátssza, hanem közösségi eseménnyé formálja. Boldog születésnapot, Sven Väth.