Takuya Nakamura trombitával írja át a jungle DJ-szettek szabályait
Írta: Ostroml
Takuya Nakamura szettjeiben van egy pillanat, amikor a DJ-pult már nem elég. Miközben zakatol a jungle és tördelnek a breakek, Nakamura felemeli a trombitát, majd improvizálni kezd az éppen futó track fölött. Nem díszítésként. Úgy játszik, mintha a trombita eleve része lenne annak a zenének, amelyet néhány másodperccel korábban még csak kevert.
Ezek a pillanatok tették az elmúlt évek egyik legkönnyebben felismerhető klubzenei szereplőjévé az interneten. Rövid videói újra és újra körbejárják a közösségi oldalakat: gyors jungle, egy koncentrált DJ és egy hangszer, amelyet jóval inkább füstös jazzklubokkal szokás összekötni, mint egy drum & bass bulival.
A látvány önmagában is működik. Nakamura története azonban éppen attól érdekes, hogy nem egy közösségi médiára kitalált mutatványból nőtt ki.
A trombita előbb volt. A jazz előbb volt. Az élő zenekarok is előbb voltak.
Nakamura komoly jazz-zenei háttérrel érkezett az elektronikus zenéhez, multiinstrumentalistaként pedig hosszú időn keresztül az élő játék logikájában gondolkodott. Ez alapvetően más reflexeket alakít ki, mint amikor valaki kizárólag producerként vagy DJ-ként tanulja meg felépíteni a zenét.
A jazzben egy téma soha nincs teljesen lezárva. Megvan a szerkezete, de azon belül reagálni kell arra, ami az adott pillanatban történik. A másik zenészre. A ritmusra. A teremre. Arra, hogy merre mozdul az energia.
Pontosan ezt a szabadságot vitte át Nakamura a DJ-pult mögé.
A jungle pedig meglepően természetes terepet adott hozzá. A műfaj eleve ritmikai ütközésekből él: szétszabdalt breakbeatek rohannak a basszus fölött, miközben a zene egyszerre lehet agresszív és lebegő, futurisztikus és mélyen emberi. Egy improvizáló hangszer ebben a környezetben nem feltétlenül idegen test.
Ha jól használják, újabb réteg lesz a káoszban.
Nakamura éppen ebben erős. Nem egyszerűen rájátszik a lemezekre, hanem helyet keres közöttük. Néha néhány hang elég. Máskor hosszabb dallam bontakozik ki, miközben a ritmusszekció könyörtelenül halad tovább alatta. A trombita hol jazzes, hol szinte dubos visszhangként jelenik meg, de mindig megőrzi azt az élő bizonytalanságot, amelyet egy előre elkészített produceri sávból nehéz lenne előhívni.
Ebben segít az a tapasztalat is, amelyet korábban live drum & bass formációkban szerzett. A gyors elektronikus ritmusok és az akusztikus hangszer találkozása számára tehát nem a TikTok és az Instagram korában kezdődött. Sokkal régebb óta keresi azt a pontot, ahol a gépi precizitás mellett az emberi reakciónak is marad helye.
Most viszont a közönség utolérte ezt az ötletet.
A virálissá váló klipek után egyre többen nemcsak a trombitás videók szereplőjeként, hanem DJ-ként is felfigyeltek rá. A londoni szereplések pedig különösen érdekes helyzetbe hozták: egy olyan városban kellett megmutatnia saját jungle-értelmezését, amelynek történetéből maga a műfaj is kinőtt.
A DJ Mag HQ streamje koncentrált formában mutatta meg, hogyan működik ez a hibrid előadás. A hangszer nincs folyamatosan Nakamura kezében. Nem akarja minden átmenetre ráerőltetni magát. DJ-ként hagyja dolgozni a trackeket, zenészként pedig kivárja azt a pillanatot, amikor valóban hozzá tud tenni valamit.
Ez fontosabb különbség, mint elsőre tűnik.
Az élő hangszerrel kiegészített elektronikus szettek könnyen válhatnak látványossággá: egy szaxofonszóló itt, néhány dobütés ott, és már kész is a közösségi médiában jól működő pillanat. Nakamuránál azonban az improvizáció nem ráépül a DJ-szettre. Abból nő ki.
A fabricben töltött éjszaka ennek egy másik oldalát mutatta meg. Egy ilyen klubban a jungle és a drum & bass nem egzotikus zenei különlegesség, hanem a hely kulturális DNS-ének része. Ott már nem elég, hogy jól mutat egy trombita a DJ-pult fölött. A groove-nak működnie kell.
Nakamura pedig pontosan innen közelít.
Talán ezért maradt feltűnően visszafogott személyiség annak ellenére is, hogy a videói egyre nagyobb közönséghez jutnak el. Nem úgy beszél a módszeréről, mintha új műfajt talált volna fel. Inkább ugyanazt csinálja, amit zenészként mindig: figyel, reagál és játszik.
Csak időközben megváltozott körülötte a zenekar.
A dobos helyén breakbeat fut, a basszusgitáros helyett sub remeg a hangrendszerben, a következő akkordot pedig néha egy új track hozza meg. A trombita viszont ugyanazt a feladatot kapja, mint mindig: mondjon valamit abban a pillanatban, amit másodszor már nem lehet pontosan ugyanúgy eljátszani.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: