Warner Music: elutasíttatná az AI-jogdíjas pert
Írta: Ostroml
Újabb fordulatot vett a generatív mesterséges intelligencia körüli zeneipari jogvita. A Warner Music Group (WMG) hivatalosan is azt kéri a bíróságtól, hogy utasítsa el az American Federation of Musicians (AFM) által benyújtott szerződésszegési keresetet.
Az AFM még júniusban indított pert a Warner Music és a Universal Music ellen. A szakszervezet szerint a kiadók nem osztották meg a zenészekkel azokat a bevételeket, amelyek a Suno és Udio mesterséges intelligencia-platformokkal kötött licencmegállapodásokból származhatnak.
A kereset alapja az úgynevezett Sound Recording Labor Agreement (SRLA), amely szerint az ilyen felhasználások „új felhasználási módnak” minősülhetnek. Az AFM álláspontja szerint emiatt a felvételeken közreműködő zenészeket is részesedés illetné meg az AI-licencekből származó bevételekből.
A Warner Music Group ezt határozottan vitatja. Előzetes beadványában arra hivatkozik, hogy a jelenlegi szerződés egyáltalán nem rendelkezik AI-licencekről, ezért az AFM olyan jogokra és díjazási kategóriákra hivatkozik, amelyek a megállapodásban egyszerűen nem léteznek.
A vállalat emellett azt is hangsúlyozza, hogy a Warner Music Group Corp. nem aláírója az SRLA-nak, nem maga a jogtulajdonos, és nem is volt felperes a Suno vagy az Udio ellen indított szerzői jogi perekben. Álláspontja szerint ezért nem is lehet megfelelő alperese a mostani eljárásnak.
A kiadó szerint a 2023-ban megkötött SRLA még azelőtt készült, hogy az AI-modellek tanítására történő zenei licencelés ilyen jelentős kérdéssé vált volna. Emiatt a megállapodás nem tartalmaz sem kompenzációs szabályokat, sem díjtételeket az ilyen felhasználásokra.
A Warner úgy véli, hogy az AFM utólag próbál új szerződéses kötelezettségeket létrehozni, miközben a jelenlegi megállapodás erre nem ad jogalapot. A cég szerint, ha egy szerződés nem szabályoz egy adott felhasználási módot, akkor annak megszegése sem állapítható meg, így kártérítési igény sem érvényesíthető.
A WMG ezért azt is kérte a bíróságtól, hogy a döntés megszületéséig függessze fel a bizonyítási eljárást, mivel az érzékeny AI-licencmegállapodások részleteinek nyilvánosságra kerülése befolyásolhatná a folyamatban lévő üzleti tárgyalásokat. Különösen azért, mert a Warner és az AFM jelenleg egy új SRLA-megállapodásról is egyeztet.
Az ügy időközben nemzetközi visszhangot is kapott. Az Egyesült Királyság Zenészszakszervezete (Musicians' Union)nyilvánosan támogatásáról biztosította az AFM-et, és a pert a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos méltányos zenészi kompenzációért folyó globális küzdelem egyik fontos állomásának nevezte.
A mostani eljárás túlmutat az érintett feleken: a döntés hosszú távon azt is befolyásolhatja, hogyan részesülnek a zenészek az AI-alapú zenei felhasználásokból származó bevételekből, illetve szükség lesz-e új szerződéses keretek kialakítására a generatív mesterséges intelligencia korszakában.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: