Westside Cowboy a READing 2026-on: mosolyt az indiere, „weirder, poppier” új zenére készülnek

Reuben Haycocks 2019-ben még a Reading közönségében próbálta túlélni a fesztivál sűrű hétvégéjét. Hét évvel később saját zenekarával tért vissza, megtöltötte a The Ballroom sátrat, majd a backstage-ben arról beszélt, mennyire valószerűtlennek érzi az egészet.

„Felhozott bennem egy kis PTSD-t” – mondta félig nevetve az énekes-gitáros, amikor szóba került korábbi readingi látogatása. Most azonban már egészen más oldalról látta ugyanazt a fesztivált: a Westside Cowboy első alkalommal játszott a Reading és Leeds kettősén, ráadásul mindkét helyszínen zsúfolt sátor várta őket.

Ez pontosan az a jelenet, amelyben egy feltörekvő zenekarnak illene megállnia egy pillanatra. A Westside Cowboy tagjai azonban hónapok óta alig jutnak levegőhöz.

A manchesteri négyes 2025-ben megnyerte a Glastonbury Emerging Talent Competitiont, majd fellépett a fesztiválon, lemezszerződést kötött, turnézni kezdett, és rövid idő alatt az új brit gitárzenei hullám egyik legtöbbet emlegetett szereplőjévé vált. Az első áttörésükről és debütáló EP-jükről korábban itt írtunk.

„Sok minden kibillent minket. Gyakorlatilag minden nap” – mondta Jimmy Bradbury énekes-gitáros. Nem próbálta meg eljátszani, hogy a zenekar természetesen mozog a hirtelen jött figyelemben. Azt mondta, egy erős csapat tartja őket egyben, miközben ők továbbra is úgy szeretnének működni, mint négy barát, akik együtt zenélnek.

Ez egyszerűen hangzik, amíg nincs minden nap másik város, interjú, koncert és elvárás. A turné végéhez közeledve már náluk is megjelent az a különös kimerültség, amikor a folyamatos mozgás valóságérzékelési problémává válik.

„Néha megkérdezzük magunktól: ez tényleg valós? Egyáltalán mi valósak vagyunk?”

A kérdés viccként hangzott el, de pontosan elkapja a Westside Cowboy jelenlegi helyzetét. A zenekar 2023-ban alakult, tavaly még egy feltörekvő tehetségeket kereső versenyen indult, most pedig már olyan helyszíneken játszik, amelyek történetéhez rockzenei mítoszok tapadnak.

Márciusban a Geese európai turnéjának vendégeként jártak többek között a londoni Eventim Apollóban is. Haycocks önironikusan úgy fogalmazott, hogy „rácsatlakoztak a Geese hype-buborékára”, de az út ennél többet adott nekik: estéről estére olyan közönség előtt játszhattak, amely kíváncsi volt a szokatlanabb, kiszámíthatatlan gitárzenére.

Bradburyt különösen a londoni terem múltja fogta meg. Ugyanott adta első brit koncertjét Bruce Springsteen 1975-ben, ahol két évvel korábban David Bowie elbúcsúztatta Ziggy Stardustot. A zenész újranézte a Bowie-koncert felvételeit, és azt figyelte, mennyire keveset változott maga az épület.

„Van egy pillanat, amikor minden sötét, aztán felvillannak a fények, és Bowie árnyéka kirajzolódik az épület oldalán. Most is pontosan ugyanúgy néz ki. Elképesztő hely.”

Az ilyen esték könnyen összemosódhatnak, amikor egy zenekar egyik fontos állomásról rohan a másikra. A Westside Cowboy számára 2026 igazi csúcspontja mégsem egy legendás koncertterem vagy fesztiválsátor lett, hanem az a pillanat, amikor elkészült az első nagylemez.

Az It Goes On augusztus 21-én jelent meg az Island Recordsnál. A Loren Humphrey producerrel rögzített, 11 számos album 35 percben sűríti össze azt, amit a zenekar az első EP-k óta keresett: csilingelő és időnként széteső gitárokat, egymásba kapaszkodó énekszólamokat, countryból átszűrődő részleteket és olyan indie rockot, amely nem akarja tökéletesre polírozni saját bizonytalanságát.

Bradbury szerint az album elkészítésének minden szakasza külön mérföldkőnek érződött. Először ki kellett választaniuk a dalokat, aztán következett a felvétel, a keverés, végül megérkeztek a masterek.

„Minden alkalommal azt érzed: megcsináltuk. Aztán rájössz, hogy jön a következő fázis.”

Az It Goes On fogadtatása újabb reflektorfényt kapcsolt a zenekarra. Bradbury azonban azt mondta, azt sem tudja biztosan, eredetileg el akartak-e jutni idáig. Most, hogy megtörtént, élvezik – csak közben szeretnék megtartani azt a lazaságot, amelyből az egész elindult.

Ez azért is fontos, mert a Westside Cowboy ereje nem egyetlen frontember körül épül. Reuben Haycocks, Jimmy Bradbury, Aoife Anson-O’Connell és Paddy Murphy közös lendülete adja a dalok karakterét: a szerepek mozgásban maradnak, az énekhangok váltják egymást, a zenekar pedig sokszor úgy szól, mintha egy próba közepén talált volna rá a legjobb ötletére.

A következő lemezről még korai lenne konkrétumokat várni. Az irány azonban már sejthető. A tagok szerint szeretnének „egy mosolyt csapni a modern indie arcára”, és olyan zenét készíteni, amelyben több játékosság, furcsaság és váratlan poppillanat fér el.

A második album így akár „furcsább és poposabb” is lehet. Ez egyelőre inkább ösztön, mint kidolgozott terv – de a Westside Cowboy eddigi története is abból épült, hogy előbb kezdtek el együtt haladni, és csak később derült ki, milyen messz jutottak.

A Reading backstage-ében még mindig négy barátnak tűntek, akik próbálják utolérni a saját évüket. A következő időszak valódi tétje az lesz, hogy ezt az érzést akkor is meg tudják-e őrizni, amikor már nemcsak a sátrak telnek meg, hanem mindenki a következő nagy lépést várja tőlük.