Így lett az Adagio For Strings a trance egyik nagy himnusza

Kevés klasszikus zenei téma találta meg olyan természetesen a helyét egy klubban, mint Samuel Barber Adagio for Strings-e. A darabot több mint hat évtized választotta el a trance aranykorától, mégis olyan érzelmi feszültség volt benne, mintha eleve egy hatalmas elektronikus zenei csúcspont alapanyagának írták volna.

Az út Barber 1936-os kompozíciójától a tánctérig azonban William Orbiton keresztül vezetett.

Orbit 1995-ben adta ki a Pieces In A Modern Style első változatát, amelyen klasszikus műveket helyezett saját elektronikus zenei környezetébe. Nem egyszerűen modern hangszerekkel játszotta újra őket. Azt kereste, mi történik ezekkel a kompozíciókkal, ha szintetizátorok, hosszú lecsengések és ambient textúrák veszik át a zenekar helyét.

Barber Adagiója szinte kínálta magát ehhez.

Az eredeti mű ereje a lassú építkezésben rejlik. A dallam újra és újra magasabbra kapaszkodik, a feszültség pedig hosszú perceken keresztül növekszik, mielőtt eléri a feloldást. Orbit felismerte, hogy ugyanez a dramaturgia az elektronikus zenében is rendkívül erősen működik.

Az ő Adagio For Strings változatában Barber témája lebegő, telített elektronikus térbe kerül. A vonósokhoz kötődő érzelmi mag megmarad, de körülötte már egy egészen más világ lélegzik. Hosszú ívek, rétegek és szintetikus textúrák emelik ki azt a melankóliát, amely az eredeti kompozíciót is ennyire időtállóvá tette.

A következő lépéshez viszont kellett valaki, aki meghallja benne a klubot.

Ferry Corsten 1999-ben nyúlt Orbit verziójához, amikor a trance éppen az egyik legfontosabb európai elektronikus zenei irányzattá vált. A rotterdami producer nem próbálta visszafogni az alapanyag monumentalitását. Éppen ellenkezőleg: felerősítette.

A remixben az eredeti dallam már egy klasszikus trance-dramaturgia részeként működik. Az ütemek és a szintetizátorok fokozatosan építik a teret, majd a zene visszahúzódik, hogy Barber témája szinte önmagában maradhasson. Innen indul az újabb emelkedés.

És amikor megérkezik a csúcspont, az már nem egyszerűen egy klasszikus mű elektronikus feldolgozásának hat.

Corsten egyik legfontosabb teljesítménye éppen az volt, hogy nem engedte elveszni Orbit változatának érzelmi súlyát a trance eszköztárában. A kick, a basszus és a szintetizátorok nem rákerülnek a kompozícióra, hanem annak eredeti feszültségét fordítják le egy másik zenei nyelvre.

Ezért működik a felvétel jóval a saját korszaka után is. A kilencvenes évek végének trance-produkcióira jellemző elemek természetesen ott vannak benne, de maga az építkezés és a feszültség kezelése nem kötődik szorosan egyetlen évhez vagy divathoz.

A Ferry Corsten-remix 1999. december 6-án jelent meg a WEA Records gondozásában. A maxi a 6:36 hosszúságú remix mellett Orbit 9:34-es eredeti változatát, valamint az In A Landscape című, 2:56-os felvételt tartalmazta.

A kiadvány egyben érdekes lenyomata annak, milyen messzire lehetett vinni ugyanazt a zenei gondolatot. Barber megírta a dallamot egy egészen más korszakban és közegben. Orbit elektronikus térbe helyezte. Corsten pedig felismerte benne azt a pillanatot, amikor több ezer ember egyszerre emelheti fel a kezét egy tánctéren.

William Orbit hatása persze messze túlmutat ezen az egy felvételen és magán a trance-en is. Produceri gondolkodásának egyik erőssége éppen a különböző zenei világok közötti átjárás volt. Az Adagio For Strings azonban különösen tisztán mutatta meg, hogy a klasszikus zene és az elektronika közötti távolság sokszor jóval kisebb, mint amilyennek elsőre látszik.

Ehhez a történethez később további feldolgozások és trance-verziók is csatlakoztak, az Adagio For Strings pedig önálló életet kezdett élni az elektronikus zenei kultúrában.

Mindez egy 1936-ban megírt dallamból indult. Hatvanhárom évvel később Ferry Corsten már egy teljesen más generációnak mutatta meg ugyanazt az érzelmet – csak ekkor már egy trance drop túloldalán várt a feloldás.