Sombr Budapestet választotta első európai fesztivál-headliner koncertjéhez
Írta: Ostroml
Sombr néhány másodpercig maga sem igazán értette, hogyan jutott idáig. Élete első magyarországi koncertje egyben az első európai fesztiválfellépése és rögtön egy nagyszínpados headliner show lett – a Sziget első estéjén pedig láthatóan nem akarta visszafogni magát.
A felvezetés már önmagában inkább hasonlított egy videoklip nyitójelenetére, mint hagyományos fesztiválbevonulásra. Zara Larsson, aki korábban saját szettjében a Midnight Sunt és a Lush Life-ot is elhozta, egy órával később Sombr backstage-be gördülő autójában bukkant fel újra. Táncosaival, vörös koktélokkal szálltak ki, majd Sombr és Larsson együtt indultak a színpad felé.
Innen már Sombré volt az este.
A műsor gerincét a tavaly megjelent debütáló album, az I Barely Know Her adta. A We Never Dated és az I Wish I Knew How To Quit You már korán megmozgatta a közönséget, a Homewrecker pedig megmutatta, hogy ezek a dalok időközben jóval túlnőttek a hálószobában hallgatott szakítós pop keretein. Több tízezer emberrel már egészen más súlyuk van.
Sombr a Homewrecker után próbálta felfogni a helyzetet.
„Ez az első alkalom, hogy Magyarországon vagyok. Amióta megérkeztem, mindenki elképesztően kedves. A szívem Budapesten van. Imádom Budapestet” – mondta, majd saját karrierjének gyorsulásán is elcsodálkozott: „Most először játszom fesztiválon Európában – és rögtön főfellépőként. Mi történik?!”
Ez a hitetlenkedés jól állt az estének. Sombr felemelkedése ugyanis olyan gyors volt, hogy a Sziget nagyszínpada már nem egy távoli célállomásnak, hanem egy menet közben hirtelen megérkezett pillanatnak tűnt.
A koncert közepén aztán visszavett a lendületből. A friss My Body Isn’t Ready előtt arról beszélt, hogy a dal mögött a saját testével kapcsolatos, hosszú ideje cipelt bizonytalanságai állnak. Azokhoz fordult, akik hasonló érzésekkel küzdenek: nincsenek egyedül, és gyönyörűek.
Nem kellett nagy beszéd. Éppen attól működött, hogy a nagyszínpados méret ellenére egy pillanatra visszahozta azt a közvetlenséget, amely Sombr dalainak jelentős részét eleve működteti.
A szettben az Under The Mat, a Come Closer, a She Looks So Perfect, az Undressed, a Potential és a Crushing is helyet kapott, de az este utolsó szakaszára maradtak azok a dalok, amelyek már egyértelműen tömegméretűvé tették a történetet.
A Back To Friends alatt Sombr egy fekete zászlóra fújta fel a „Sombr <3 Budapest” feliratot, majd levitte magával a kordonsorhoz, és végigvonult vele a közönség előtti árokban. Egyszerre volt klasszikus popsztárgesztus és egy első budapesti koncert kissé túlfűtött emléktárgya.
A 12 To 12-ből pedig egy kör nem volt elég.
Sombr kétszer játszotta el a dalt, majd a koncert végére magyar zászlóba burkolózott, és úgy állt a tömeg elé a fotós kamerája előtt. Egy olyan este záróképe lett, amelynek szinte minden gesztusa azt hangsúlyozta: ez nem egyszerűen egy újabb állomás volt a turnén, hanem egy új lépték első próbája.
És Budapest történetesen ott volt, amikor ez megtörtént.
A Sziget augusztus 12-én Twenty One Pilots főfellépésével folytatódik, mellettük többek között Biffy Clyro, Ashnikko és Tomora is színpadra lép.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: