Concorde presents Alan Fitzpatrick @ A38, 2012.11.02.

2012.10.22

Novemberben a Concorde csapata a Drumcode kiadó egyik zászlóvivőjét, Alan Fitzpatrickot látja vendégül az A38 hajón.

Alan karrierjét nagymértékben határozta meg társulása a Drumcode kiadóval, Adam Beyer oldalán. 2009-ben látott itt napvilágot az első EP, amit „Static” névre keresztelt el. Sikeres debütálása után, amely az eladási listák élére repítette, még ugyanebben az évben megjelent a második kiadványa is, „Face of Rejection” címmel. Az igazi áttörést azonban 2010-es albuma, a „Shadows In The Dark” hozta el számára, amellyel egyértelműen bizonyította produceri zsenialitását, és megerősítette pozícióját a techno szcénában. Az album számait olyan művészek gondolták újra, mint Mark Broom, Gary Beck, Adam Beyer és Jesper Dahlbäck. Ezután jöhetett a sorban az „Insurgent Series” és a fantasztikus kollaboráció Adam Beyer mellett, a „Human Reason”, aminek sikerült minden eddigi várakozást felülmúlnia. Legutóbbi saját Drumcode kiadványa a „Life Through Different Eyes” volt. Mindezek mellett olyan további kiadóknál jeleskedett, mint a Bedrock, Figure vagy az Enemy Records. 2008 óta jelentkezik saját kiadóval is, ami az 8 Sided Dice nevet viseli. Az Alan által futtatott label főként az új tehetségekre és saját, kisebb kollaborációira fókuszál. Dinamikus szettjei és sajátos hangzásvilága elrepítették őt a világ minden pontjára. Olyan események és klubok állandó résztvevője, mint az Awakenings, a Fabric, a Tresor vagy a Berghain. Saját bevallása szerint imádja az embereket egy különleges utazásra hívni fellépései során. Az eseményen kiemelt szerepet kap a látvány is, amely több, erre az alkalomra tervezett megoldást vonultat fel. A vizuális élményről VJ Flux és az X-Laser Team multicolor lézerei gondoskodnak. LINE UP ALAN FITZPATRICK (Drumcode – UK) http://www.alanfitzpatrickmusic.com https://www.facebook.com/officialalanfitzpatrick http://soundcloud.com/alanfitzpatrick http://www.residentadvisor.net/dj/alanfitzpatrick Nils https://www.facebook.com/nilsmusic.hu http://soundcloud.com/nilshu Nilux https://www.facebook.com/nilux.hu http://soundcloud.com/boncsair Dorian Knox & Wildcrush AKA D.W. Sync https://www.facebook.com/dorianknox https://www.facebook.com/wildcrushofficial http://www.dwsynchronized.com/ Koczian https://www.facebook.com/koczian.hungary http://soundcloud.com/koczian Visual: VJ Flux & X-Laser Team https://www.facebook.com/vjflux http://www.x-laser.hu/ HELYSZÍN: A38 (https://www.facebook.com/a38.hajo) Facebook event: https://www.facebook.com/events/192875374179975/ JEGYEK: Jegyár elővételben: 2000 Ft Jegyár az esemény napján: 2500 Ft Online jegyvásárlás: http://bit.ly/R6xWru Elővételes jegyek a hajón és online a www.a38.hu oldalon válthatóak meg! WEB: https://www.facebook.com/concorde.budapest www.concorde-events.hu www.a38.hu

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját