Dj Maseo (USA - Da La Soul, Gorillaz Dj) @ Akvárium Klub, 2012.10.22.

2012.10.17

Október 22-én, a forradalom előestéjén igazi dögös bulira számíthat mindenki, aki leugrik az Akváriumba. Sőt a legvalószínűbb, hogy itt fogja megtalálni a város leglazább partiját.

Ha önmagában csak annyit írnánk ide, hogy DJ Maseo fogja tolni nekünk a zenét a kütyüiről, akkor valószínűleg még csak nagyon kevesen kapják fel a fejüket, de akik igen, azok már eddig is tudtak róla, hogy mi készülődik az Erzsébet téren. Akik viszont még mindig csak újabb DJ nevet vélnek kihallani az úriembert illetően, azoknak akkor most lerántjuk gyorsan a fátylat és ezzel valószínűleg megtöbbszörözzük a kíváncsiskodók, majd a buliba érkezők számát. DJ Maseo ugyanis nem más, mint Vincent Mason, a legendás De La Soul egyik tagja. Aki még most sem teljesen biztos a dolgában, annak sem kell már sok. Elég, ha csak felidézünk néhányat a keleti parti (New York) hiphop zenekar legnagyobb slágereiből. Például a Me, myself and I című első gigasláger a maga Mirror, mirror on the wall, tell me mirror what is wrong kezdetű sorával, vagy a Ring Ring Ring (Ha Ha Hey), vagy ha úgy jobban ismerős, akkor Hey, how are ya’ doin’, Sorry ya can’t get through nyitómondatú örök sláger. Akkor most már mindenkinek tiszta, hogy miről és kiről is van szó, és mire számíthatunk ezen az estén? Az 1987-ben, középiskolai zenekarként alakult De La Soulhoz harmadikként csatlakozó DJ Maseo pontosan olyan zenéket fog tolni nekünk, amire képtelenek leszünk ülve maradni. DJ Maseo zenéin keresztül a hiphop igazi hőskora fog hozzánk szólni, amikor a rap, és a hiphop sokkal több volt puszta magamutogatásnál, amikor nagyon komoly funk témák adták az alapot a dumagépeknek, és amikor szaxofon hangja színezte még különlegesebbre ezt a zenei stílust. És ha valaki úgy gondolná, hogy DJ Maseo és társai pusztán a múltból táplálkoznának, azoknak azért finoman szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy a Damon Albarn által megálmodott és életre keltett rajzfilmzenekar, a Gorillaz egyik legnagyobb slágerét, a Feel Good Inc-t is a De La Soulnak és DJ Maseónak köszönhetjük. Nosztalgiázóknak, trendiknek, lazulni vágyóknak, valódi hiphop zenékre éhezőknek kötelező a részvétel DJ MASEO (USA – DE LA SOUL, GORILLAZ DJ) Az S*10Records bemutatja: Mashkulture B-Day Special Mr. Masters & Fantom AZ és barátaik Akvárium Klub Október 22. kezdés: 22.00 jegyár elővételben: 1200 Ft, a buli napján 1500 Ft

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját