Hi!Fly & Concorde pres. Adam Port, &ME, Joel Mull @ Cinema Hall, 2013.12.27.

2013.12.06

December 27-én a Hi!Fly és a Concorde összefogásában folytatódik Magyarország egyetlen elektronikus zenei partisorozata, ahol egyszerre több csapat mutatja meg magát több stílusban és teremben, valamint több nemzetközi fellépővel. A szilveszteri buli előtti utolsó találkozón ismét a tech house és a techno lesz a főszereplő, hiszen a két gárda és vendégeik is ezen stílusok nagymesterei.

A márciusi HI!FLY partin bemutatott őrült back2back-jük után nem volt kérdés, hogy &ME és ADAM PORT hamarosan visszatér hozzánk. Azon a varázslatos estén egyik ámulatból a másikba estünk, és azt találgattuk, képesek-e folyamatosan egymásra licitálni a következő zenével? Képesek voltak… Egymás követték a saját, tesztelés alatt álló trackek, a csak hónapok múlva megjelenő promok, és a srácok néha nem szégyelltek egészen a ’80-as évek elejéig visszakanyarodni. Minden szám bombaként robbant a parketten, a közönség tombolása pedig órákon át folyamatosnak hatott. Az utóbbi időszakban a KEINEMUSIK tagjai valami teljesen egyedit mutattak, és üde színfoltból a szcéna meghatározó istállójává tették a kiadót. Nem véletlen, hogy a HI!FLY karácsonyi partiján újra a CINEMA HALL dj pultjába állnak. Az igazán mozgalmas év lezárásaként a CONCORDE terembe ezúttal egy igazi svéd hős, JOEL MULL érkezik, akinek produceri karrierjét boncolgatva nem nehéz megtalálni a legkíválóbb techno kiadókat: a rövidnek nem mondható listában olyanokkal találkozhatunk, mint a Drumcode, Truesoul, Cocoon, Harthouse, Music Man, Saved, Intec, H-Productions, Underwater, Enemy vagy a Jericho. A legkülönbözőbb labelek mutatják meg igazán JOEL sokoldalúságát és hozzáállását a zenekészítéshez és képességét, hogy megtalálja az egyensúlyt a keményebb ütemek és a finomabb melódiák között. DJ szettjei legalább olyan fantasztikusak, mint produceri tevékenysége. Maratoni estjei alatt egy igazi utazásra viszi a közönséget, amit a tökéletes felépítés és hihetetlen sokszínűség formál egy felejthetetlen élménnyé. Facebook event: https://www.facebook.com/events/252599894896408 Red Room: Hi!Fly pres. Keinemusik Label Night with &ME, ADAM PORT Yvel & Tristan, James Grow, Sobek, Sikztah Green Room: Concorde with JOEL MULL Nils, Nilux, Svetec, Lifeform Blue Room: Captain Knuckles, Monolit BELÉPŐ Elővételben a Resident Advisor rendszerén keresztül: 2000 Ft (limitált 100 db) A rendezvény napján a helyszínen: 23:30-ig 2500 Ft, utána 3000 Ft Helyszín: Cinema Hall – Bécsi út 38-44., Budapest

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját