Január 6-án nyit újra a fabric!

2016.12.05

A londoni klub, amely nemrég nyerte vissza az engedélyét (erről itt írtunk), egy egész hétvégét felölelő buli sorozattal tér vissza a bizniszbe, amelyet a szervezők történelmük „becsben tartott pillanataként” aposztrofálnak.

A klub négy hónapos kihagyás után tér vissza, bezárásának híre az egész világon címlapokon szerepelt. A farringdoni helyszínnek szeptemberen vonta vissza az engedélyét Islington tanácsa, miután két bulizó életét vesztette, azonban végül a helyi hatóságokkal sikerült közös nevezőre jutniuk még azelőtt, hogy a fellebbezés tárgyalására sor került volna a bíróságon.

A klub az újranyitást történelmük „becsben tartott pillanataként” vezetik fel. A line upot a január 6-i buliig titokban tartják, de úgy reklámozzák azt, mint a Fabriclive „barátainak és családjának” találkozóját. Az azt követő éjszakára, január 7-re szintén nincs meghirdetve a line up –  csak a klub rezindenseinek személyei, azaz Terry Francis és Craig Richards nevei ismertek. Az újranyitás hétvégéje pedig január 8-án ér véget egy Wetyourself bulival.

Nagyjából lehetetlen jelzőket találni arra, hogy mennyire hálásak vagyunk azért, hogy bejelenhetjük az újranyitást” – írja közleményében a klub. „Korábban is mondtuk már, azonban megismételjük, hogy köszönjük nektek ezt. Annak a több száz és ezer embernek, akik aláírták a petíciót, akik levelet küldtek, az adományozóknak, a póló vásárlóknak, az előadóknak, a promótereknek és még sokkal több embernek, mint amennyinek meg tudnánk ezt hálálni. A világszerte összefogó embereknek, akik egy közösségként továbbvitték azt a szellemiséget és kultúrát, amelyet alapításkor lefektettünk – hogy megmentsenek minket.

Most pedig ami ránk vár: előre tekintünk, hogy megtöltsük a diszkónkat az előadóinkkal és a bulizókkal egyaránt, akiket a Pinoeer Pro Audio Room Two csodálatos hangzásával várunk. Ez az, amiről az egész szól.”

KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

Sun & Soda w/ Adriatique (4hrs set) @ Akvárium Klub, 2021.09.04.

2021.07.20.

A Sun & Soda (powered by Heineken) bemutatja: ADRIATIQUE (4hrs set) & Secret Factory // Denes Toth

Sun & Soda w/ Sasha @ Akvárium Klub, 2021.08.14.

2021.07.20.

A Sun & Soda Official (powered by Heineken) bemutatja: SASHA

Amelie Lens, Farrago @ Cinema Hall, 2021.08.19.

2021.07.20.

AMELIE LENS back in Budapest - 2021. Aug. 19. - Cinema Hall