Kurioz party pres. Stefano Noferini @ Cinema Hall, 2013.12.26.

2013.12.06

Azért van abban valami diszkréten bizarr, ha valakinek a zenéjét paralel játssza Richie Hawtin és David Guetta. És ez talán nem is annyira diszkrét furcsaság. Ugyanitt elmondható, hogy ez a valaki nyilván tud valamit! Főleg, ha ezt egy olyan műfajban éri el, amely mostanra kezdi el élni újkori reneszánszát az elektronikus zene oldalágairól visszatérve.

Stefano Noferini pedig éppen így vált azzá a DJ-vé, akit ha nem is ismer betéve mindenki a gépzene műfaján belül, de mindenképpen hallott már róla. Vagy remixelve, vagy eredetiben, vagy hallomásból, vagy akárhogy, de jó eséllyel hallott már róla. Hogy ne mondjuk, Noferini minimum a tech-house egyik apostolaként tartandó számon manapság. Számos előadóval dolgozott már együtt, csúcseladásokat produkál a Beatporton, minden magáénak tudott műfajon belül járt már a chart-listák első helyén, ahol egyébként 2011-ben az év előadójának is megválasztották. Mindemellett "sérülésmentesen" sikerült megjárnia a kommerszebb terepeket is, amit az olyanokkal való közreműködéssel ért el, mint Shakira, Pitbull, Beyoncé vagy Lady Gaga, s ami egyenesen a Billboard Hot Dance toplistájának élére is felrepítette. Mindezidő alatt olyan helyeken pörgetett, mint a Ministry of Sound, az Euphoria, a H20, az F-135, a Space Miami és a Space Ibiza, a Cocoon Recordings Frankfurt, vagy a Lief Festival SA. Legújabban pedig Mark Knight-tal együtt űzi az ipart, akivel közös That Sound című száma már önmagában is akkorát szólt, mint egy ágyú. Ennek eredményeként pedig hamar sikerült magát többezres tömegek elé állítani, ami elmondása szerint félelmetesen nagy élmény, mégis sikerült annak maradnia, aki szabadidejében (rendes olaszként) a haverjaival focizik. Egy interjúban tett megjegyzése szerint talán az egyetlen alűrje, hogy a hangrendszer és a keverőpult minden szempontból legyen tökéletes, ahol játszik. Ez utóbbit pedig vélhetően megbocsátják neki a rajongók és a promóterek. Noferini tehát minimum ambivalens DJ annak tekintetében, hogy nem vált áldozatává a klasszikus értelemben vett "elkurvulásnak", de sikerült megtartania saját pozícióját az elektronikus zene kevésbé populáris berkein belül is. Ennek fényében pedig bátran lehet állítani, hogy jó eséllyel meg is fogja tartani ezt a státuszt, amit a pengeélen táncolva sikerült elérnie, és jó darabig görgetni is fogja maga előtt azt, amit ezalatt a sikerekkel teli időszakban sikerült elérnie. És, hogy mindennek a sikerszériának a magyar közönség is tanúja legyen, Noferini a Kurioz partisorozat keretében - mintegy karácsonyi ajándékként - látogat el a Cinema Hallba, ahol legutóbb bitang nagy sikerrel prezentált bulit többek között Julian Jeweil és a Format:B is. Red Room: Stefano Noferini /ITA/ Dj Kühl Newl Blue Room: Stamp Goyah Kornél Halasz Facebook event: https://www.facebook.com/events/462690577175606 Belépő: éjfélig - 2500 HUF / éjfél után - 3000 HUF

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját