Michael Mayer: Immer 3

2010.07.03
Sokszor és sokan kinyilatkoztatták már ama nagy bölcsességet, miszerint 2010-ben tök felesleges mixalbumot kiadni, mivel ott vannak a manapság oly divatos podcastok, a különböző élő és rádiós felvételek, melyeken a DJ azt játszik, amit akar, nem kell utána jogdíjat fizetnie, ergo nem korlátozzák az alkotói szabadságát. Ebből pedig az következik, hogy több maradandó DJ-szettel leszünk gazdagabbak, ha nem hivatalos mixeket hallgatunk, mintha fizikalilag megjelent albumokat. Bár a gondolat alapvetően nem hülyeség, Michael Mayer Immer című sorozata más. A német lemezlovas ugyanis olyan mértékű figyelemmel és precizitással állítja össze mixalbumait, hogy azt tanítani kellene. Az Immer 2002-ben megjelent első epizódja elnyerte az ÉVTIZED legjobb mixalbuma címet a mérvadó ResidentAdvisor weboldalon, az egy évvel későbbi Fabric 13-as útjára indította a nagy német minimal techno/tech house forradalmat, míg a 2006-os Immer 2 egy olyan - itt-ott disztópikus, máshol utópikus - világot tárt elénk a maga vészjósló és valószínűtlen techno (?) felvételeivel, hogy abba még most is beleborzongunk. Ezek után mondanunk sem kell: óriási volt az elvárás az Immer 3 kapcsán. Amikor megláttuk a tracklistát, kicsit alábbhagyott ugyan a lelkesedésünk, de végül persze az derült ki, hogy megint mi tévedtünk. A Don't Let Stars Keep Us Tangled Up című Cortney Tidwell nóta Ewan Pearson-féle remixe valószínűleg már a könyökünkön jön ki, ezért Mayer ízlésesen csak a vokállal indítja a cédét, és erre úsztatja rá a Closer Musik sejtelmes Departures-ét. DJ Koze újra bizonyítja, hogy amihez hozzáér, az arannyá változik: Ben Watt Guinea Pigje az ő újraértelmezésében szebb, mint valaha. A mix aztán Tim Paris csörgő, kattogó nótájával indul be (ha ezt nevezthetjük beindulásnak), a Raudive Slave-je talán a korong legszárazabb opusza, ám ezt gyorsan feloldja a Massive Attack idei slágerének (Paradise Circus) már-már legendássá vált Gui Boratto remixe. A katarzis mégis Charlotte Gainsbourg The Operation című muzsikájának Superpitcher átirata közben következik be. Aksel Schauflernek mindig is kiváló érzéke volt ahhoz, hogy pop és indie előadók szerzeményeit a következő szintre helyezze, és most ismét sikerült neki. Mayer a tizenkilenc éves dél-afrikai srác, Culoe De Song nótájával vezeti le a mixet (ha a német igazán aktuális akart volna lenni, akkor a Webabát teszi rá, ami számunkra a focivébé nemhivatalos himnusza), a záró felvétel pedig egyszerűen lebilincselő. A New Day című house klasszikus Justus Köhncke-féle feldolgozása az idei év legszebb pillanatai közé tartozik. Az Immer harmadik epizódja nem olyan tanári, mint az első, nem olyan hipnotikus, mint a második, cserébe viszont maximálisan dal(lam)orientált, és hosszútávon ez lehet az előnye. Nincs rajta világmegváltás, csak tizenegy fülbemászó felvétel, melyeket akár öt vagy tíz év múlva is szívesen előveszünk majd. És itt érkezünk a lényeghez. A szériának ugyanis pont ez a koncepciója és célja. Michael Mayer tehát ismét győzött. (est) Tracklist: 01 Cortney Tidwell: "Don't Let Stars Keep Us Tangled Up (Ewan Pearson's All This Has Happened Before Version)" 02 Closer Musik: "Departures" 03 Ben Watt: "Guinea Pig Vocal Variation [ft. Julia Biel] (DJ Koze Remix)" 04 Tim Paris: "Edges of Corrosion" 05 Smith n Hack: "Falling Stars" 06 Raudive: "Slave" 07 Massive Attack: "Paradise Circus [ft. Hope Sandoval] (Gui Boratto Remix)" 08 Popnoname: "Hello Gorgeous (Terranova Remix)" 09 Charlotte Gainsbourg: "The Operation (Superpitcher Remix)" 10 Culoe de Song: "The Bright Forest" 11 Kinky Justice: "New Day"

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját