Nemzetközi díjat nyert a Sound biztonsági programja

2020.01.16

Szerdán késő este kezdődött a legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards díjátadó gálája a hollandiai Groningenben, ahol az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában a Balaton Sound „Safety First" programja hozta el a fődíjat.

A Balaton Sound a 2018-ban debütált Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. A program népszerűségét mutatja az is, hogy tavaly már - az első évhez képest - kétszer annyi önkéntes csatlakozott a Safety First programhoz. Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője így nyilatkozott a programmal kapcsolatban: „A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. 2019-ben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával igyekeztünk elérni, azzal a céllal, hogy a nemzetközi közönséghez is eljusson a program léte."

A kategóriában olyan fesztiválokat előzött meg a Sound, mint a német Happiness, a szlovák Pohoda vagy a szintén német Wat en Schlick fesztiválok.

A Balaton Sound korábban már a European Festival Awards megmérettetésén elnyerte a Legjobb Közepes Méretű Fesztivál fődíját is.

Weboldal: https://balatonsound.com/hu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/BalatonSound/
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/269983123871387/

KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

Amelie Lens érkezik Richie Hawtin helyett a B my Lake-re!

2020.07.09.

Richie Hawtin stúdió projektjei miatt lemondta az idei B my Lake fesztivált.

Az Electric Garden idén már két helyszínnel mozdít ki minket a komfortzónánkból

2020.07.09.

Ráadásul a keszthelyi Festetics-kastély kibővített idősávjában technózhatunk majd, egészen délutántól hajnalig.

Végre éjszaka is rúgjuk a homokot a Plázson!

2020.07.09.

Ha nem is teljes gőzzel, de a Balaton-parti bulicentrum legizgalmasabb helyén, a siófoki Plázson már most hétről-hétre csalogató bulik várnak.