SveTec - Idén eddig 15 országban 37 fellépésen oszthattam meg a pultot a színtér legnagyobb alakjaival

2023.07.19

SveTec nemzetközileg az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai DJ. Még csak a 2023-as év derekán járunk, már több, mint 30 fölött jár az eddigi külföldi fellépéseinek száma. A rengeteg utazás és kis családja mellett is a hard techno egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb producere.



- Hogy látod az itthoni és nemzetközi hard techno trendek, a divat, a hangzás és a rendezvények alakulását? 
- Világszerte egy masszívan megerősödött közönség és közösség jellemzi a stílust. Olyan tömegeket mozgat meg, mely korábban egyáltalán nem jellemezte. Ezzel együtt pedig gomba mód szaporodott a rendezvények száma is. Hogy ez a túlkínálat hová vezet, azt majd az idő dönti el.
A stílusra jelenleg jellemző divat az általa hirdetett eszmét tükrözi: a teljes felszabadultságot és elfogadást. Személy szerint nekem tetszik ez a szabad, ítélkezéstől mentes elektronikus woodstocki felfogás. Fiúk, lányok, szépek, fiatalok, félmeztelenek, tombolnak, jól érzik magukat. Nem pont ezért vagyunk ott mind?  A világ zenéjében észrevehető egy erőteljes stílus-összemosódás. Nincs ez másként a techno és hard techno esetében sem. Nyilván vannak olyan szélsőségek, melyekkel nem tudok azonosulni, de a többszínűségnek és a nagyobb mennyiségű producer megjelenésének köszönhetően egy-egy szett végre lehet igazán változatos, akár jelentősebb stílusszédelgés mentesen is. Ez épp úgy lehet a műfaj túlélésének a kulcsa, mint a halálának.

- Merre jártál mostanában, mely rendezvények a legemlékezetesebbek és milyen fellépések várnak rád a közeljövőben?
- Az elmúlt 6 hónap kifejezetten izgalmasan alakult. Idén eddig 15 országban összesen 37 fellépésen oszthattam meg a pultot a színtér jelenlegi legnagyobb alakjaival.
Az idei év eddig legemlékezetesebb rendezvénye talán a Verknipt (Amszterdam) és Domo (Granada) volt, ahol 7-8000 ember előtt játszhattam. De ide sorolhatnám akár a Blackworks (Madrid), illetve a Corrupted (Rotterdam) eseményeket is, ahol a nagy létszám mellett elképesztő hangulattal találkoztam.
Az év második fele már most mozgalmasnak ígérkezik. Az európai állomások mellett július végén egy 4 állomásos ausztráliai turné vár, szeptember elején pedig ismét Dél-Amerikába látogatok.
Természetesen az itthoni közönségről sem feledkezek meg. Sikztah barátom ismét Győrbe hívott, így az idei DumDumon is találkozhattok velem július 21-én. Július 22-én az Enter klubban és augusztus 15-én a Sziget Fesztiválon a Youtopia sorozattal közösen táncoltatjuk meg a közönséget a fővárosban. Tervezünk egy esetleges SveTec szülinapot is, továbbá annyit elárulhatok, hogy  az őszi budapesti rendezvények mind nagyot szólnak majd.

- Minden megarendezvényen, fesztiválon felzendülnek a szerzeményeid. Milyen megjelenések várhatóak?
- Jó pár remix készült el mostanában, melyek hamarosan napvilágot látnak. Ugyancsak készül a következő Mad Made szóló megjelenésem.

- Mi a helyzet jelenleg kiadód, a Mad Made házatáján?
- Minden a legnagyobb rendben. Nagyon jól teljesít a kiadó, remek eladásokat produkál még egy feltörekvő producer esetében is.
Gőzerővel dolgozunk a további kiadványokon, a weboldalon és a merch termékeken.
Hamarosan elérhetőek lesznek az első pólók, kiegészítők és újabb sample pack-ek is.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/deejaysvetec
Instagram: https://www.instagram.com/svetec_official/


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját