Technokunst presents Takaaki Itoh @ A38, 2013.07.05.

2013.06.25

A japán techno olyan, mint a japán kultúra – igen izgalmas, hiszen a hagyomány és a jövő, a régi és az új, a klasszikus és a modern összesimulásáról szól. Júliusban a Technokunst japán technóval mozgatja meg az A38 Hajó szubjait, méghozzá a legjobb fajtával: undergrounddal! Vendégünk Takaaki Itoh.

A techno a kilencvenes évek elején tört be Japánba, és szinte azonnal el is kezdett „áldozatokat” szedni - egy, a technológiában ennyire élen járó nemzetnél ez persze nem csoda. Ami számunkra érdekes, hogy az ifjú Takaakit is ekkoriban nyűgözte le teljesen az új stílus, olyannyira, hogy 1994-ben Észak-Japán már az általa szervezett, nemzetközi felhozatalú partiktól volt hangos. Nem sok kellett persze hozzá, hogy ezek után mint producer és lemezlovas is megmutassa elkötelezettségét a műfaj iránt, elismertsége pedig azóta is töretlen. Európába a kétezres évek eleje óta látogat rendszeresen, azóta megfordult az Awakeningsen, a Maydayen, a Cosmic Trip fesztiválon, de még a Szigeten is. S hogy hogyan lesz egy szigorú underground elveket valló japán techno-atya ennyire népszerű Európában is? A válasszal nyitottunk: a hagyomány és a jövő, a régi és az új, az underground és a populáris mesteri összesimítása által. Takaaki zenéje, szettjei az elképesztően sűrű poliritmikára épülnek – talán senki más nem tud ennyire dinamikusan rétegezni dobokat, zajokat, szubokat, ritmusokat, mintákat úgy, hogy a techno lüktetése, dübörgése ne vesszen el – sőt, felerősödjön. Gépesített taiko-dob együttes, szamurájkard-techno, japán technológia egy intézményalapító senseitől, hozzá a megfelelő magyar virtus Isu és Dorka lemezjátszóiról és a Kiégő Izzók projektorlencséiről – mindez a következő Technokunst-esten a Hajón. Kihagyni tilos! Line-up: Takaaki Itoh (Wols / Standa / Warm Up Recordings – Sendai/JP) Isu (Technokunst / Lick The Click! - HU) Dork (Technokunst - HU) Látvány: Kiégő Izzók Belépő elővételben: 1000 HUF Belépő a rendezvény napján: 1500 HUF Facebook page Facebook event

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját