Velence lesz a 2012-es EFOTT helyszíne

2011.11.24

Velence ad otthont 2012. július 3. és 8. között az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT), melynek házigazdája ezúttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kreatív csapata lesz - jelentették be a szervezők kedden Budapesten.

Az 1976 óta megrendezett EFOTT már gyakran vissza-visszatér egyes helyszínekre, Velence is harmadik alkalommal látja vendégül a rendezvényt - emlékeztetett a keddi sajtótájékoztatón Maszlavér Gábor. A fesztiváligazgató elmondása szerint három település és szervező csapat pályázott a 2012-es EFOTT megrendezésére. Az utóbbi esztendőkben a hetvenezres látogatószámot rendszeresen megközelítő EFOTT 2005 után látogat vissza a Velencei-tó partjára. Oláhné Surányi Ágnes polgármester kiemelte Velence remek turisztikai adottságait: elmondása szerint az EFOTT zenei és más programjai mellett a vendégeknek számos egyéb alkalmuk lesz a kikapcsolódásra, a hosszú strandszakasz révén például kiváló lehetőség nyílik a sportolásra. Kovács András, a BME Hallgatói Önkormányzatának elnöke felidézte: egy felmérés szerint a tavalyi EFOTT látogatóinak negyede a Műegyetemről érkezett, ami önmagában is bizonyítja, hogy az egyetem hallgatóit érdekli a kultúra. A szervezők bejelentették: ezúttal is meghirdetik karácsonyi akciójukat, így decemberben kedvezményes áron lehet hozzájutni a jövő évi EFOTT-ra szóló hetijegyhez.
KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

Elhunyt Virgil Abloh

2021.11.28.

41 éves korában elhunyt Virgil Abloh az Off-White brand alapítója

Cinematiné w/ Pan-Pot, Jay Lumen, Marco Faraone, wAFF @ Cinema Hall, 2021.12.30.

2021.11.23.

Jay Lumen ●Marco Faraone ● Pan Pot ● wAFF @ Cinematiné Bye Bye 2021

Cinema Hall 10th Bday w/ Guy J & Guy Mantzur @ Cinema Hall, 2021.12.18.

2021.11.23.

10. Cinema Hall születésnapi dáridó, két visszatérő nagy kedvenccel!