Dj Rush - Interjú
Inspirációk és tervek tengerében: DJ Rush interjú
DJ Rush, a keménykezű hard techno óriás mindenki számára egyet jelent az eszeveszett tombolással, az energiák szásztíz százalékon történő áramlásával. Igazi ikon a maga több mint 200 centis termetével, cinkos mosolyával, ahogyan a partik népét a végletekig hajszolja vad zenéi révén. Őt éppen ezért szeretjük, hiszen általa felszabadulnak a legmélyebb feszültségeink, örömünk, bánatunk. Minden egyes korong, amit feltesz, egy újabb adag forró gőzt ereszt ki belőlünk, hogy a végén már úgy érezhetjük magunkat, mint egy afrikai törzsi rituálén… DJ Rush azonban nem csak ennyi, bár legtöbben pusztán ezt az oldalát ismerik. Mielőtt a sárándi M47 14. születésnapján a lemezjátszók mögé állna, sikerült egy egészen kellemes csevejt megejteni vele… Most végre kimutatja emberi arcát a lemezlovas/producer és ügynökségvezető, és egészen közel kerülhet hozzátok!
Idén ünnepelted a 40. születésnapodat. Ha jól sejtem, és remélem is, eszedbe sem jutott a visszavonulás gondolata, ugye?
Most miért akarod rontani a bizniszemet? Annyi idős vagyok, ahánynak érzem magam, így mondhatni, 32 vagyok. Na jó, komolyra fordítva a szót, igen 40 vagyok, és még mindig jól érzem magam a bőrömben. Az életkor is csak egy szám, nem mindegy, hogyan törődsz magaddal, és a tested dönt, meddig mehetsz el. Nincsenek terveim a visszavonulással kapcsolatban.
Rengeteg őrült jó zenét írtál, olyanokat, mint pl az egyik nagy kedvencem, a Get On Up… Mostanában mi a helyzet nálad ezen a téren?
Köszönöm a kedves bókot. Igen, a Get On Up sokak kedvence. Vannak cuccaim, amiken épp dolgozom, de időbe telik, mert tudod, a szcéna nagyon sokat változott, és nehéz motiváltnak maradni. Szeretek énekelni az élet dolgairól, amik ezzel kapcsolatosak, vagy amiket tapaszaltam az életem folyamán, így amikor jön az ihlet, szabadjára engedek néhány új, ütős projektet.
Elképesztő tempót diktálsz a közönségnek a fellépéseiden. A hétköznapokban mennyire jellemző rád ez a pörgés?
A hétköznapokban megpróbálom elkerülni a technót. Muszáj pihentetni a füleimet és élvezni a szabadidőmet. Kikapcsolom magam másfajta zenékkel, vagy csak DVD-zek, amit nagyon imádok. Ne érts félre, megszállottan keresek új zenéket, és ilyenkor őrület van, mert nehéz engem kielégíteni, ha zenéről van szó, egyszerűen nem akarok szemét zenét játszani, éreznem kell a groove-ot és a ritmust a dalokban, és ezt nagyon nehéz megtalálni a hard technóban. A technóban, illetve tribalben jobb eséllyel lehet zenét találni. Így, amikor keresgélek, akkor vannak a "pörgős" heteim...
Mi jelenti még számodra a lazítást? Egy jó kaja a haverokkal vagy esetleg egy kosármeccs?
Szívesen lazítok a barátokkal, főzök velük, nagy lakomát csapunk, és csak relaxálunk. A korsárlabda meccs túl sok energiát vesz el, ott állandóan ugrálsz, kiabálsz, üvöltesz. Nem vagyok valami nagy kosárlabda rajongó, így egy jó kajálás a haverokkal a legjobb számomra.Egyedül lenni is egy nagyon jó formája a lazításnak, ha ha ha...
Idén 10 éves a Kne’ Deep. Ebből az alkalomból nemzetközi turnét szerveztetek, ami Budapestre is eljutott májusban. Merre voltak még ilyen partik a nagy világban?
A 10 éves Kne' Deep ügynökség már jó pár országban turnézott, néhány csodálatos tehetséggel. A turné megfordult Magyarországon, Spanyolországban, Hollandiában,
Csehországban, Ausztriában, de biztosan kihagytam még helyeket. Ha igen, bocsánat! Mindenhol nagy sikerünk volt Európában.
Láttam, hogy lesz Kne Deep Fashion. Milyen lesz ez? Te fogod tervezni a ruhákat is?
Szeretném a saját ruházati láncomat elindítani, mivel imádom a göncöket, és igen, imádok ceruzát ragadni és lerajzolgatni a terveimet. Sajnos mégis azt kell mondanom, hogy semmi közöm a Kne' Deep-es Fashionhöz, ezt a menedzserem viszi. Biztos vagyok benne, hogy összedob néhány trendi Kne' Deep rucit a nagyérdeműnek. Remélhetőleg a saját boxer kollekciómat el tudom indítani. Sapkák, övek talán majd jövőre, meglátjuk...
Hamarosan újra Magyarországra jössz… Azt ígéred, hogy egy különleges szettel készülsz az M47 születésnapjára. Ez mit jelent?
Nem szeretném áltatni az embereket, de megpróbálok előrukkani valami nagyon különlegessel, mint mindig. Amikor Magyarországra jövök, mindig tartogatok valami különlegeset a közönségnek, de ezúttal kombinálni fogok régi dalokat az előadásom közben, hogy az emberek emlékezzenek arra, amit játszottam. Nem vagyok benne biztos, hogy a mai partiarcok ismerni fogják a dalokat, vagy különbséget tudnak majd tenni. Nem szabad elfelejteni, hogy a közönség 2000-2005-ig nagyon sokat változott, és a legtöbbjük már
öregebb, más stílusú zenéket helyeznek előtérbe. Ők azok, akiknek feltűnnének a klasszikusok. Meglátjuk, hogyan kezelik a mostani srácok a klasszikus darabjaimat a szettemben. Ne feledjétek, miattatok jövök, tiszta enregia lesz, baby!
Web:
www.djrush.net
www.m47.hu
Készítette: VAMP (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja)
https://www.mediall.org/vamp
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: