Féléves a Deep Beep Records (Paul Mad, Thomas, Max Demand) - Interjú
Következetesség, lojalitás és ragaszkodás a minőséghez. Ez a három érték hatja át a Deep Beep Records eddigi működését, melynek máris látszanak az eredményei. Árral és trendekkel szemben az alapítók kezdettől arra törekedtek, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon. Még ha sokan most legyintenek is, bizony, ennek a kiadónak a jelek szerint sikerült ezt megvalósítani. Bár még gyerekcipőben jár a vállalkozás, máris igazolódott egy régi igazság: csak az működik az életben jól, ami igazán szívből jön.
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok?
A kiadó fél éve létezik a közönség számára, az előmunkálatok viszont 1 évre vezethetőek vissza. Anno mi is végigcsináltuk ennek az egésznek a másik oldalát. Zeneírás, kiadókkal való „viaskodás”. Rengeteg igazságtalanság ért minket. Nem láttuk, hogy mi miért történik. Tulajdonképpen, mintha csak eszközök lettünk volna, senki nem akart minket igazán promótálni, csak a zenénk kellett. Rengeteg hiányossággal találkoztunk az évek alatt, ezért úgy gondoltunk, mi másképp és főképp jobban tudnánk csinálni.
Mennyiben más vagy több ez a label szerintetek, mint a zenei piac többi szereplője?
Azt gondolom, hogy a hozzáállásban különbözik...és ezen múlik minden. Nagyon fontos, és mindenkinek elmondjuk, akivel üzleti kapcsolatba lépünk, hogy nem mi akarunk jól járni, nem a kiadó akar jól járni, mi azt akarjuk, hogy mindenki járjon jól. Lehet, hogy ez kissé utopisztikusan hangzik, de meg lehet valósítani. Nem zárja ki egymást az, hogy elégedett legyen a vásárló, a hallgató, a zeneszerző és a kiadó is. Más kiadók elfelejtik a fellősséget. Nem csak arról szól ez a dolog, hogy kiadunk zenéket. Ezeket a zenéket hús-vér emberek készítik. Ha ők a bizalmukat fektetik a kiadóba, nekünk kötelességünk a legtöbbet kihozni a produkciójukból. Felelősséget vállalunk értük, hiszen legtöbbjüknek ez a tényleges munkájuk, ebből élnek. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy félvállról veszünk akár egyetlen kiadványt is.
Mennyire sikerült beváltani a reményeket eddig?
Nyilván nem fogalom nélkül indultunk neki ennek a rögös útnak. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, azonban várakozáson felüliek az eddigi eredményeink. Úgy érezzük, jó úton haladunk.
Mi az eddigi legnagyobb sikere a kiadónak?
Itt többféle szempontot is figyelembe lehetne venni, sokféle siker létezik. Nagyon nagy dolognak találom, hogy fél év alatt például sikerült egyátalán bekerülni a beatport top 100 listájába. Az csak a hab a tortán, hogy mindezt egyidejűleg 3 zenével is meg tudtuk csinálni.
De ide sorolhatnánk, hogy az első kiadványunk, az NTFO páros „Uberha”-ja a német DJ Magazine mixmellékletébe is bekerült, egy másik kiadványunk pedig a Look Magazin egyik promóciós videójában is helyet kapott. Továbbá sorolhatnánk chartokat, hogy kik játszották ezeket a zenéket...a siker több szinten értelmezhető.
Voltak esetleg konkrét, számszerű üzleti terveitek is, vagy kizárólag az elveket fektettétek le előre?
Semmiféle számszerűség nem volt a tervekben. Csak a minőséget tartottuk szem előtt, bármi áron. Ebből nem engedünk.
Mi volt a legkellemesebb meglepetés számotokra a kiadó eddigi történetében?
A már említett Dj Magazine-os cd melléklet mindenképpen, de igazán az volt a legkellemesebb meglepetés, amikor valaki játszotta a zenéinket és a közönségen láttuk/hallottuk, hogy élvezik és szeretik, amibe mi pénzt, bizalmat és energiát fektettünk. Látjuk azt, hogy egyre többen érdeklődnek utánunk, küldenek demókat, írnak nekünk, és ez vitathatatlanul igazolja, hogy megyünk „előre”.
Voltak kellemetlenségek is esetleg?
Semmi sem megy egyszerűen. Ha csak azt nézzük, hogy mennyi kiadó van a piacon és ebből mennyi az, akinek fogalma sincs a dolgokról, érthető néhány művész hozzáállása is. Igaz, hogy egy globális nyelvet beszélünk, az elektronikus zenét, de mindenki eredendően más vérmérsékletű, erre rátesz, hogy esetleg a világ másik felén él, egy teljesen más kultúrában. A közös hangot nagyon nehéz néha megtalálni.
Szöveg: MM_VAMP


HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: