Kispál és a Borz - Interjú

Péntek kora délután, a szupercellák támadnak, mi pedig két vihar között mindenki Kispijére várunk az Octopus helyszín színpadánál, ahova a Sziget nyilvános próbájára érkezik zenekarával, bizonyos Kispál és a Borzzal. Úgy döntöttük, mielőtt elkezdődik a beállás, körbevezetjük a Hajógyári-szigeten abból az alkalomból, hogy búcsúkoncertet tartanak augusztus 9-én. Nagy valószínűéggel nem kell bemutatnunk Kispál Andrást, a zenekar gitárosát, a Kispál és a Borz volt és jelen tagjait Brautigam Ricsitől Ózdi Rezsőig, Lecsótól Dióssyig, hiszen élünk a gyanúperrel, hogy a kedves olvasó a zenekar rajongója.  Mindemellett az elmúlt időszakban alaposan kikupálódhatott Kispál-történelemből, hiszen a csapból is Kispál és a Borz folyik. Ennél nagyobb baj ne legyen, mi pedig elindulunk.

Kispál András: Érdekes a Sziget így zölden! Még sosem láttam ebben az állapotában. Egyébként melyik Szigeten léptetek fel először? KA: Szerintem mindegyiken itt voltunk. Vagy nem? Igazából tudom a választ. Nem talált. KA: Akkor léptünk fel először, amikor a Jethro Tull is játszott, erre tisztán emlékszem. De a nagyszínpad még nem itt állt, hanem a másik oldalon, a dombnál (jelenleg a színházi helyszín, a szerk.). Ez volt az 1994-es Eurowoodstock a Diákszigeten.

KA: Tényleg! Onnantól kezdve zsinórban játszottunk, sőt amikor elkezdtük a csendesülős műsorunkat, akkor kétszer is. Ez pontosan akkor történt, amikor éppen dobost váltottunk, Csülök elment, Mike Zwecker pedig be, úgyhogy a fellépések között mint az állat, próbáltunk, mert két műsort kellett betanulnia egyszerre. Szoktál emlékezni arra, milyen műsort játszottatok? KA: ’94-ig hány lemezünk is volt? Három, tehát akkor valószínűleg ennek a három lemeznek az anyagát. Máshogy is közlekedtetek, mint most, hiszen az utóbbi időkben iksz autóval érkeztek. KA: Mostanában azért utazunk ennyi kocsival, mert amióta a Kiscsillag is létezik a Kispál és a Borz mellett, a fesztiválokon általában egyik nap az egyik játszik, mási… hopp! Kispi elsüllyed a vihar után keletkezett dagonyában és teljesen sáros lesz a bakancsa. KA: Ne erre menjünk, látom még eleget a Nagyszínpadot. Jó. Induljunk a Csónakházba. KA: Szóval az egy kicsit bekavar, hogy két helyről jön a társaság, kissé megdobja a szállítási költségeket. Turnébuszilag nem is tudom, hogy abban az időben mivel utaztunk: vagy a Barkas- vagy a Wartburg-korszakunkat éltük. Volt egy Wartburg kombink, a gázsiból szedtük össze rá a pénzt, aztán sebességváltókat gyűjtöttünk alkatrésznek. Előtte pedig vonatoztunk. Hát szuper volt. Levonatoztunk Miskolcra ketten a Lovasival, az Ózdinak kölcsönkértünk egy Zsigulit, azzal vitte le a cuccot. Ja, az volt a hőskor, ami akkor elég szopásnak tűnt, ma nagyot nevetek rajta. Rengeteg közlekedési kalandunk volt. Késtetek el úgy koncertről, hogy a szervező azt mondta, hogy helló, akkor nem kell a buli? KA: Képzeld, velünk valamiért nem történt ilyen. A legnagyobb késésünk Székelyudvarhely felé történt, ahol megobiztattak bennünket a határon - emlékszel, milyen volt a román határ régen. Egy ingyenes rendezvény volt a főtéren és csodálatos módon az emberek megvárták a zenekart. Aztán elkezdtek itatni minket. Tudod, ott nem felest isznak az emberek. Egyszer videoklipet akartak forgatni velünk Erdélyben. Beültünk egy szocio-dokufilmbe illő, lepukkant kocsmába, kirendeltünk mindenkinek egy felest, a házigazda csak annyit mondott: nem vagyok én gyerek, hogy felest igyak! Nagyon rendesek voltak persze, természetesen a klipből végül nem lett semmi, ellenben igen jól éreztük magunkat. Kreatív ismerőseim egy része folyamatosan ontja magából az ötleteket, melyekből 90 százalék egyáltalán nem valósul meg, csak a maradék. KA: Ez tök jó arány! Ebből legalább lehet válogatni. Sokkal rosszabb, amikor éppen annyi van, amennyi kell és annak nagy százaléka használhatatlan valamiért. Mindig törekedtünk arra, hogy több számot kutyuljunk össze, mint amennyi ráfér egy lemezre. Az utolsó időben változott meg a hozzáállásunk: a koncertjeink jók voltak, de a megszokott munkamódszert már nem tudtuk tartani. Ez is volt az oka, hogy most elbúcsúzunk, hogy ne csináljuk a parasztvakítást, hogy elvegetálunk és feléljük saját magunk gyönyörűségét. Inkább most fejezzük be, mint később. Amikor idén Ózdi ott maradt Hegyalján a Kiscsillag-koncert után még egy napot kényszerűségből, mivel lefelé, a 120-as kilométerkőnél lerobbant a kocsija és tréleren kellett bevinni Miskolcra, megnézte a Motörheadet és azt mondta, hogy nagyon jó volt. Szerinted Lemmynek hogyan sikerül ennyi idő után is egyben tartani a zenekarát? KA: Valószínűleg a hozzáállás lehet teljesen más: láttuk a turnémenedzserüket, aki nem zavart le senkit a testőrökkel a színpadról, hanem azt mondta, hogy álljunk oldalra, onnan meg lehet tekinteni a bulit. Ezen kicsit elgondolkodtam, hogy nálunk ezek szerint mekkora sztárok vannak. Másrészt ők egyik földrészről a másikra ugrálnak, tehát sokkal nagyobb térben tudnak mozogni, mint mi, így simán le lehet nyomni intenzíven fél évig ugyanazt a műsort. Nekünk sokkal többet kell újítanunk, hiszen a húsz-huszonöt helyszínből évente kétszer biztos visszatérsz ugyanarra a helyre. Sok fiatal vendéget fogadtatok már, most az Esti Kornél lesz az előzenekarotok. KA: Szerintem egy évnyi munkával már összekovácsolódik úgy egy társaság, hogy elérjen valamit. Ezért is szoktam csodálkozni, ha eljön egy fiatal vendégzenekar velünk, hogy egyáltalán kipróbálja, h milyen érzés kontrollban játszani akár, aztán odajön hozzám a csávó és megkérdezi, hogy lehet befutni. Erre én mit mondjak? Három dolog van: vagy rohadt sok pénzetek van vagy növesszetek melleket vagy próbáljatok tök sokat, írjatok számokat és ha kibírjátok egymást, akkor talán lehet is valami esélyetek. Megjegyzem, ez nem az Esti Kornél kérdése volt.  Nekünk eszünk ágában sem volt azzal foglalkozni, hogy befussunk. És a Lecsónak sem az volt célja Szigetszentmiklóson, hogy befusson, hanem hogy játsszon és kész. Megtörténtek dolgok. Minket például biztos nagyon megedzettek azok a borzalmas szállások, ahol aludnunk kellett. 

 Régi Fekete Lyuk-as koncertfelvételt sosem láttam veletek. KA: Hát még én sem, csak egy Tilos az Á-koncertfelvétel kereng a YouTube-on, de még akkor is nagy szó volt, ha valaki videóra rögzített egy koncertet.

Ránéz az épülő A38-wan2 helyszínre. KA: De jól néz ki ez a sátor! Egyébként a kisebb vagy a nagyobb koncerthelyeket preferálod? KA: Nekem mindig érdekes a nagyszínpados koncert, mert kihívást jelent, de egy művelődési ház méretű helyen jobb játszani, meg András is könnyebben tud kommunikálni. Most már kezdem érteni, hogy egy nagyszínpadon miért vannak olyan nagy gesztusok: ha csak pislogsz, nem értik, mit akarsz. Egy idő után Bandi felvett valamennyit ebből a stadionrock-gesztusrendszerből, nem? KA: Kénytelen volt felvenni, mert rájöttünk egy-két Sziget méretű koncertszínpad után, hogy muszáj. Ebből azért kilógsz. Meg Lecsó is. KA: Persze, mert nem kell kommunikálnom. Nanana, azért színpadiasabban cigizhetnél! KA: Höhö! És most jön majd az a kérdés, hogy miért ez a zenekar neve! Tényleg, miért ez a zenekar neve? Itt egy pillanatra elvágjuk a beszélgetés fonalát, ugyanis teli szájjal röhögünk, majd visszatérünk Kispi és cigizési szokásának ekézésére, ám időközben elérjük a Csónakházat. Kérsz egy kávét? KA: Igyunk egy kávét. Ránéz a séta közben igencsak sarassá vált cipőjére. KA: Lovasi úgyis azt mondta, hogy undorító ez a cipő, mondom, ja persze, mert nem a tiéd. Kispálos gumicsizmát kellett volna gyártanotok. KA: Őzzel mi van? A Csónakházról te is az Őzikére asszociálsz? (Őz Zsolt, a Vidámpark zenekar frontembere, megannyi ámokfutás közös résztvevője, mindezen túl neves gonzo újságíró, a szerk.) Itt, a betonon tartotta legendás Őz-féle páros szinkronúszásait. KA: Az Őz túl sok helyről jut eszembe! (nevet). Leginkább Csepelről. Illetve az 1991-es holland, groningeni közös utunk (ez az a turné, ahol a Kispál és a Borz, az Andersen, a Lacht el Bahhtar, az Ural Beat, Új Nem, lásd a videót, és az Ugatha Christie, Őz korábbi zenekara kijutott külföldre, a szerk.) kapcsán. Elszállásolásnál pont ő került családhoz és a zenekarral megitták a konyakokat, amit a család évtizedekig gyűjtött, majd vízzel visszahígítva kipótolták!

A legendás Groningen. Mindenkinek megvan a maga Őz-története. KA: Őzikét Pécsről ismerem, mert ha jól emlékszem, oda járt tanárképzőre és ott játszottunk még a nagyon korai időkben a főiskola nagytermében. Ekkor jelent meg Őz Zsolt, hogy ő akkor előadna pár sanzont. Emlékeztek arra a szóra, hogy húspénz? Abból spórolt magának Lovasi gitárhúrt: na azt mind leszakította Őzike. Ő is akkor kezdte előadóművészi pályafutását. Később aztán sokat koncerteztünk együtt zenekarával, az Ugatha Christie-vel, illetve Csepelen volt egy klubja, a Májuskert. Egyszer egy szlovákiai fesztiválon játszottunk együtt, ahol Őz felkiáltására minden autó zárja lecsukódott, ugyanis a fejére egy félbevágott dinnyét nyomott, mint egy rohamsisakot és járt körbe: KI VISZ HAZA??!

Németh Robi (HS7 basszusgitáros-újságíró) úgy ismerte meg, hogy a prágai Rolling Stones-koncertre mentek, a Vencel téren volt a gyülekező, ahol láttak egy csávót, akin nem volt cipő, csak zokni. Ez volt Őz Zsolt, mert még a vonaton lelopták róla a cipőt, aki az egész Stones-kalandot így tolta végig. KA: És milyen szar idő volt, ráadásul esett az eső valamelyik nap, meg fújt a szél, állandóan elfújta a hangot. Ugyanis mi is ott voltunk: úgy mentünk az asszonnyal, hogy Fonyódon szálltunk fel a vonatra és még volt helyünk, mert egyébként ugyanazt a helyet több embernek sikerült eladni. Prágáig se vécé, se semmi! A fiatalok elhevertek, mint Woodstockban, csak itt száguldott velünk a vonat meg az idő. Nálunk, a zenekarban egyébként nagyon sok vendégművész megfordult már. Melyik gitárodon játszol most? KA: Négyet hoztam. A piros Kramered megvan még? KA: Nem, azt odaajándékoztam a cépégés Kutyáséknak. Én is úgy kaptam ajándékba és gyakorlatilag a zenekar kiutálta. Egyszer Pécsen játszott a Cpg és a srácnak olyan lepedék, hangolhatatlan hangszere volt, hogy odaadtam, mert neki nagyobb szüksége volt erre a gitárra, mint nekem. Később egyszer telefonált, hogy ellopták a gitárt Szentesen és miről lehet megismerni. Mondtam, hogy kapard meg a festéket, mert később át lett festve feketére. És meglett. Jó helyre került. Voltak, akik sokat segítettek neked? KA: Igen, van egy haverom, aki egyházi helyeken zenélgetett. Vett magának egy narancssárga gitárt, de közölte vele az atya, hogy a gitár színvilága nem igazán passzol, így került hozzám. Mellette volt egy használaton kívüli basszusgitárja is, ez lett a Lovasi első basszusgitárja. Egyébként akkoriban volt egy békebeli Hagström gitárom is, amit nagyon szerettem, de elkoptak a bundok és a Lovasi gyanútlanul felhozta Pestre megcsináltatni, ahol a hangszerkészítő közölte, hogy elvékonyodott a gitár nyaka és nem lehet megjavítani: majd elveszett a hangszer a messzeségben. Hogy jött ez a hirtelen pénteki buli az Octopuson? KA: Kéménden játszottunk volna egy fesztiválon, ahova már eljött volna Rezső és a Ricsi is, tehát egy összerázó buli lett volna, viszont elmaradt, ezért Gerendaiék hirtelen kitalálták, hogy akkor tartsunk egy félig nyilvános, félig zártkörű próbát itt, a Szigeten. A koncert felépítése minden bizonnyal pontosan meghatározott lesz. KA: Igen, Lévai Balázs segítségével raktuk össze a műsort, a számsorrendet, mi miből következzék. Mi már két hete Pesten vagyunk és próbálunk. Mindenképpen lesz egy koreográfia, amit mindenképpen figyelembe kell vennünk, de nem lesznek kardnyelők meg rúdtáncos ördögök, lángcsóva sem lesz - az egy másik ügy. Lévai kábé hatvan számot írt össze a meglévő százharminc-száznegyvenből, ebből jó párat elkezdtünk játszani fesztiválokon tesztelésképpen, mit tudunk ebből megszólaltatni. A mai napig van egy csomó, amely valahogy nem úgy szólal meg, ahogy szeretnénk. Közben minden számhoz és blokkhoz megtervezték a fényeket, a hangot – ezúttal óriási technikai hátteret kaptunk, ahol a benne résztvevők teljes erővel dolgoznak a koncerten. Sokat molyoltunk rajta, sőt a technikai bázis nagy örömére még három napja is változtattunk pár dolgon. Rögzítjük is, mert dévédén meg szeretnénk jelentetni. Könyvet nem terveztek ismét kiadni, vagy kibővíteni a Marton László Távolodó-féle Kispál-könyvet? KA: Nem tudok róla. Viszont Martonnemrég lenn járt Pécsen és megkaptam legújabb könyvét és egy egész délutánt átbeszélgettünk. Mondta, hogy tizennégy év után ismét van miről írnia. Beleolvastam már, van egyfajta sajátságos fekete humora. Visszatérve a Pécsi szál könyvre, szerintem jól tükrözi az akkori állapotokat, bár meg kell mondjam a címlapon lévő búvárruha az én ötletem volt, amit rögtön megbántam, mert borzasztó kényelmetlen és meleg. Búvárkodtál valaha? KA: Dehogyis! A szárazföldre teremtették az embert, nem? Huszonhárom év távlatából belülről meg tudod ítélni, mi az, ami megmaradt nektek kedvenc számnak? KA: Arra könnyebben tudok válaszolni, hogy mi az, amit nem bírok elviselni. Kevés van, de azokat nagyon. Egyet említek most, azt nagyjából mindenki tudja a környezetemben, ez az Etetés. Lovasi szerint kiváló rockszám, szerintem olyan otromba. Ezért el is szoktam rontani.

Biztos közbeszól Freud. KA: Nem vagyok ilyen olvasott ember! Itt interjúnk ismét hosszú másodpercekig tartó röhögésbe csap át. KA: Van, amit ketten utálunk a Lovasival: egy gyenge pillanatomban alkottam matematikai alapon és kitaláltam, h a téma fogásrendje először felfelé alkot egy háromszöget, majd ugyanezt visszafelé. Borzalmas. Kétszer-háromszor megpróbáltuk játszani, de minket is feszélyezett. Egyébként a Csülök kedvenc száma volt! Pontosan ki fog dobolni? A régi blokkot Ricsi, az azt követőt pedig Ábel. Mikor tartjátok az első Velőrózsák-koncertet? Akkor tartjuk, amikor valóban megérett a koncertezésre. Régóta dolgozunk, számaink vannak, ötleteink vannak, de úgy szeretnék dolgozni, hogy lemegyünk a próbaterembe. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy mindenki pécsi legyen. Kell, hogy legyen „vendéghang”, amit más tesz bele a próbákon és amire rá lehet csodálkozni, hogy hűű, ez érdekes. De ez csak akkor van, ha próbálunk. Volt már rá példa, hogy készítettünk egy lemezt és a jó hangok a koncertezés során kezdtek előjönni a dalból, akkor kezdett valóban működni. Mondjuk ahogy régen felvettünk, úgy nagyjából most otthon megoldható pécén.