A dorombolás többet elárul a macskákról, mint a nyávogás

A macskatartók többsége úgy érzi, pontosan tudja, mit jelent egy-egy nyávogás: az egyik ételt kér, a másik ajtót, a harmadik pedig türelmetlenül jelzi, hogy elkéstünk. Egy friss kutatás azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az a hang hordozza a legtöbb információt a macskáról, amelyre a leginkább figyelünk, hanem az, amelyet gyakran természetesnek veszünk. Ez pedig a dorombolás.

A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány szerint a dorombolás megbízhatóbb lenyomata a macska identitásának és belső állapotának, mint a nyávogás. Míg a nyávogás sokszínű, változékony és erősen kontextusfüggő, a dorombolás akusztikai szerkezete jóval állandóbb, és éppen ezért pontosabb információkat hordoz az egyediségről.

A kutatás során a szakemberek házi macskák, valamint öt vadmacskafaj – köztük gepárdok és pumák – hangjait elemezték. A vizsgálathoz olyan automatikus beszédfelismerő rendszereket használtak, amelyeket eredetileg emberi hangokra fejlesztettek ki. A kérdés egyszerű volt: képes-e egy számítógép pusztán hang alapján azonosítani az egyes macskákat? A válasz igen lett, ráadásul a dorombolások esetében a rendszer még pontosabban működött, mint a nyávogásoknál.

A kutatók szerint ennek oka az, hogy a nyávogás a háziasítás során alakult rugalmas, „közönségbarát” jelzéssé. A macskák tudatosan változtatják a hangmagasságot, a ritmust és az intenzitást attól függően, kinek és milyen helyzetben szólnak. Ez hatékony eszköz az emberi figyelem felkeltésére, de éppen emiatt kevésbé alkalmas arra, hogy az egyedi jellemzőket pontosan tükrözze.

A dorombolás ezzel szemben korán megjelenik a macskák életében, még azelőtt, hogy bármiféle tanult, emberre szabott kommunikáció kialakulna. A kiscicák dorombolnak szopás közben, a felnőtt macskák pedig nyugalomban, közvetlen kontaktus során, stresszhelyzetben vagy akár gyógyulás közben is. A tanulmány szerint a dorombolás szerkezete meglepően stabil maradt a vad és házi fajok között, így kiválóan alkalmas az egyedek megkülönböztetésére.

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy minden vizsgált macska saját, jellegzetes dorombolással rendelkezett. Ezek a hangok leggyakrabban nyugodt, biztonságos helyzetekben jelentek meg, például simogatás közben vagy egy megbízható személy közelségében. Éppen ezért a dorombolás nemcsak fiziológiai jelenség, hanem finom, stabil kommunikációs jel is.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nyávogás értelmetlen lenne. Továbbra is az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a macskák kommunikáljanak velünk, emberekkel. Ha azonban nemcsak azt szeretnénk tudni, mit akarnak éppen, hanem azt is, kik ők valójában, akkor érdemes jobban figyelni arra a halk, egyenletes rezgésre, amely sokszor észrevétlenül simul bele a mindennapjainkba.