Cikkek száma: 6788
onemusic logo

Maxim Kuznyecov - OneMusic interjú


- Sokan ismerik már a neved a hazai és a nemzetközi scénában is, de ettől függetlenül, kérlek írj magadról pár sort azoknak, akik valamilyen oknál fogva nem találkoztak volna veled az éjszakai életben. - Sziasztok! Köszönöm az elismerő szavakkal teli bevezetőt, valóban mostanság egyre többfelől kapok én is visszajelzéseket, úgy tűnik a több, mint évtizedes építkezésnek országszerte- és határontúli eredményei is vannak. Épp ma kaptam újabb visszajelzéseket Grúziából. Gyors bemutatkozó magamról - moszkvai születésű de már 20 éve Magyarországon élő és alkotó, lelkes dj/producer vagyok. Zeneileg a kezdeti goa-break-dnb vonalat idővel a progressive-house váltotta, jelenleg pedig a tech-house/techno stílusokban mozgolódom aktívan. Karrierem és ismeretségem főbb lökéshullámait a kezdeti Syberia Sessions mixek és bulik, a 2008-as mashup korszakom, a 2009-es Soundhead BestOf Év Felfezetettje díj, a 2010 óta tartó Hajógyári Sziget/FamePromotion rezidenciáim és munkáim, nameg a 2011-es egész nyárra szóló ibizai kiköltözésem adták. - Magyarországon élsz és leginkább itt is tevékenykedsz, tudnál írni pár sort arról Te, hogy látod a hazai éjszakai életet? - Az éjsztakai életet, djket, klubokat, szervezőket, közönséget és bulikat azóta figyelem, amióta belecsöppentem ebbe a világba 1996 környékén… Véleményem szerint főleg a 2007 körüli gazdasági válság változtatta meg a „modernkori” elektronikus zenei palettát. Azelőtt a szórakozó tömegek jóval több buliba mentek heti-, havi szinten a biztosabb anyagi/megélhetési háttér miatt, de aztán a hirtelen megzuhant gazdaság és világpiaci rémhírek („válság") függetlenül attól, kinek mennyi pénze volt, hirtelen változtattak ezen. Ez meg az elektronikus- , azon belül is a réteg zenéken (progi, techno, house, dnb, break…) csattant leginkább. Onnantól a közönség nagyrésze, ahelyett hogy a bizonytalan létszámú és ismeretlen zenékkel tarkított „underground” bulikba fizetett volna be, inkább biztosra ment és sokszor inkább a populár bulit választotta - ahol biztos teltház, dögös csajok, jóképű pasik és felemelő hangulat fogadták. Persze mindehhez hozzájárult az is, hogy a populárisabb hangvételű elektronikus zenék egyre minőségibbek és erőteljesebbek lettek – Swedish House Mafia, Dirty South, Avicii, LMFAO és a dallamok, vokálok mára már az egészen underground rétegeket is elérték – lásd Tale Of Us, Maceo Plex vagy Jamie Jones térhódítását. Konkrétan a hazai éjszakai életet nézve, egyrészt fantasztikus fejlődés látok a populáris színtéren, másrészt a techno-house szcénában erőteljes beszűkülést érzek. Ami biztos - az a dubstep-elektro őrületes népszerűsége és tombolása. Andro barátunk mozgalma, melyen roppant kitartóan és eszelős beleéléssel dolgozott már több, mint 10 éve tavalyra végre beérett az ország összes régiójában. Fogalmazhatunk úgy is, elért minket végre az a nemzetközi hullám, melyet Benny Benassi kezdett annak idején (Satisfaction), tavaly pedig Skrillex adta meg a kegyelemdöfést a dallamos, hangfalmembrán-elfüstülős „happy-dubstep” megőrüléseivel. Ennek ellenérea fiatal dj-k többsége még mindig a techno-minimal-techhouse pelettán akar mozogni, így ez a színtér rettenetesen telített, miközben a minőségi populáris és rnb-s újgenerációból hiány érzek. Maxim Kuznyecov - Special Mix for OneMusic.hu (2012-january) by MaximKuznyecov - Ha már itt tartunk - mennyire vagy informált a nemzetközi éjszakai életről, mi a véleményed a világszerte zajló trednekről, tendenciákról? - Pont emiatt költöztem ki tavaly egész nyárra Ibizára, kíváncsi voltam a külföldi kollégák és szervezők mit alkotnak, testközelből akartam megfigyelni a külföldi partyk működését! Emellett sokat informálódom online hétről-hétre világszerte a különböző klubokról és fesztiválokról is. Úgy látom jelenleg Európa-szerte az előremutató és szórakoztató underground – leginkább a belassultabb lépegetősebb vonalat jelenti. Pl: a Luciano (Cadenza) által reprezentált Vagabundos, a Jamie Jones vagy Tale Of Us vezette HotCreations és Visionquest labelek hangzása, vagy a technosabb Sven Vaeth/Loco Dice/Marco Carola/Hawtin/Dubfire féle futurisztikusabb vonulat. Vicces, hogy a nálunk legtöbbek által imádott „Coronitás” stílus nagyon sok helyen hiányzik, Ibizán is alig véltem felfedezni… Ott ezt a stílusprofilt inkább a nagyon pupuláris dolgokkal keverik. Populáris dance-house téren brutális népszerűságe van mindenhol a Swedish House Mafia, David Guetta és Avicii triumvirátusnak. Mellettük persze egyre nagyobb tömegeket vonz és mozgat a dubstep – Nero, Skrillex, de náluk sokkal inkább keveredik ez a stílusirányzat a fidget, elektro és még elvontabb stílusokkal. Ami meglepő számomra, hogy külföldön a magyar közönséggel ellentétben nincs akkora igény a retro és a classic dolgokra, sokkal inkább jellemző a régi dolgok modern köntösbe öltöztetése, feldolgozása és nem épp a retro-party királyság. - Nem titok, hogy külföldi booking téren besegítesz a Fame Promotion-nek. Mi alapján választjátok a fellépőket, van olyan név erre az évre akiről már lehet tudni, hogy jön esetleg aki(k) tervben vannak? Igen, igyekszem a legjobb tudásom szerint támogatni a csapatunkat, klubjainkat és a főnökséget. Szilveszterkor számoltam össze - az elmúlt egy-másfél év során több mint 30 külföldi fellépő fordult meg a „kezeim közt”.☺ A nevek kiválasztása csapatmunka keretében történik – főleg a klub, az esemény és a piac igényeihez igazodva. Magyarul a főbb promóterekkel, djkkel, üzletvezetőkkel konzultálva hozzuk meg a közös döntéseket. Így pl: a Thrasher bulikra (mivel jelenleg itt a legnyitottabb a közönség) igyekszünk az ismert nagyok mellett a kisebb és roppant új friss alkotókat is elhozni, mint pl. Szilveszterkor volt Noize Generation és The Boomzers, akik szét is szedték rendesen az Events Hellt! Kedvenc helyem, a Dokk palettája sajnos kissé beszűkült. Az idősebb, szakértőbb közönség már csak a különleges bulikra mozdul ki, a fiatalabb közönségből meg jelenleg jóval kevesebb ebben a stílusban az utánpótlás. Úgyhogy itt egyszerre veszem figyelembe az üzleti/megtérülési szempontokat, az hogy mennyire vonzó a fellépő neve a hajógyáris közönségnek, mennyire tudjuk megmozgatni a hozzánk ritkábban ellátogató „külsős” és vidéki partyarcokat, nameg az egyik legfontosabb, attól hogy milyen jó slágerei és ismert zenéi vannak – djként milyen műsort produkál, zeneileg/technikailag mennyire illeszkedik a hely profiljába! Aki már konkrétum, az február végén Magyarországon először a Pleasurekraft vendégeskedik nálunk. Bookingok terén voltak vicces eseteink a különböző ügynökségekkel.:) Pl legjobb a „Yolanda Be Cool” - gondolom őket mindenki vágja, „We No Speak Americano” slágerüket az egész világ dúdolta tavalyelőtt. Ehhez képest, mikor rákérdeztem mit játszanak élőben és megkaptam a promó mixet, kissé lehidaltam – a 2 órás live set csakis deep és belassult techno zenéket tartalmazott. Hasonló volt Riva Starr is, aki a legelvontabb undergroundtól a legkommerszebb slágerekig összevissza mindent játszik - úgyhogy ők egyelőre kimaradtak a merítésből. Populárisabb téren szintén kissé nehéz a bookingolás, mivel a külföldi ügynökségek irreálisan és pofátlanul magas összegeket mondanak a nagyobb nevű ismert fellépőkre, sajnos kevésbé veszik figyelmebe a Kelet-európai gazdasági helyzetet. Konkrétan neveket, egyelőre nem szeretnék előre mondani, de áprilisban két nagy durranással is készülünk tech-house-progi terén, közben az elektro/dubstep palettán is lesz 2-3 komoly fellépőnk. - Van olyan akivel ennek (vagy akár másnak) köszönhetően nagyon jó viszonyt ápolsz? Carlo Lioval 2hetente találkoztunk Ibizán valamelyik buliban, felírt a listákra és mindig itatni akart, a FormatB nálunk járt tagjával, Franzzal telefonálunk egymásnak időnként. Angy Kore nagyon jó barát lett, közös zenékről is viccelődtünk, Alex Kenji személyesen invitált a Space-es bulijába Ibizán illetve Pushkarev & Izhevski párossal pedig kb. heti szinte skypolunk, kell ennél több? :) - Beszéljünk kicsit másról, itt a tél, a hideg úgyhogy mi sem lehetne jobb téma, mint a nyár. Nyáron ha jól tudom elég sok időt töltöttél külföldön egészen pontosan Ibizán (amit említettél is). Mesélnél erről kicsit hosszabban? Mit csináltál kint? Kicsit szórakozó fiatal, kicsit szakmai szemmel. - Hűű, annyit meséltem már hazajövetelem óta Ibizáról, kb azt se tudom mi újat mondhatnék! :) Ibiza egy jelenség, fantasztikus hangulattal és rengeteg lehetőséggel. Ugyanakkor három dolog kell oda, ahhoz, hogy igazán érvényesülni tudj – spanyol nyelvtudás, kapcsolatok és pénz, persze legjobb, ha mindhárom rendelkezésedre áll. Munka terén pl szinte sehova nem jutsz be, ha nincsenek meg a megfelelő kapcsolataid, ha nem ismernek. Ugyanakkor el lehet lenni ott „spórolósan”, de nem az igazi. Egy komolyabb klub beugrója 35 EUR-tól (10e Ft) kezdődik. Egy longdrink 14 EUR (4e Ft), de még egy gépi kóla is a Space-ben pl 7 EUR (2e Ft) volt. Nyelvtudással kapcsolatban meg annyi, hogy én oroszul-németül-angolul és magyarul beszélek, mégse volt elég ez a négy nyelv. A hivatalos- vagy mobil/internet ügyintézésnél és számos munkánál is alapkövetelmény a legalább alap-közép spanyol. Személy szerint nekem az volt a legfontosabb, hogy meglapozzam a következő szezonjaimat, így főleg a kapcsolatépítés, ismerkedés, a kinti életbe való-beleintergrálódás ment. Mivel saját autómmal mentem így szabadon mozoghattam az egész szigeten, volt időm felfedezni a gyönyörű strandokat, kirándulóhelyeket, kisebb falvakat, eldugott villákat és éttermeket. Elképesztő mennyi lehetőséget rejt ez a csodálatos hely a bulizáson és zenei megőrüléseken túl! Persze rengeteg partyban is jártam, legjobbak voltak a Pacha hangulatos-seggrázós péntek és vasárnap estéi, a Space keményevonalas tech partyjai, a legújabb helyszín - Ushuaia szabadtéri megőrülései, vagy a Club Edenes progi és trance megozdulások! A kinti kalandokról hetekig tudnék mesélni, úgyhogy inkább a blogomat ajánlom az érdeklődöknek, ott részletesen képekkel és videókkal illusztrálva elolvashatjátok egész nyaram történetét: https://www.maximkuznyecov.com/ibiza2011/ - Volt szerencséd játszani is kint valahol? - Enélkül haza se jöttem volna! :) Több népszerű tengerparti és esti bárban zenéltem – pl: Viva, Orange Corner, Bay Bar, hatalmas érzés volt a Syberia Café vonalam egészen finom lounge zenéit rakni, miközben alig 100 méterre tőlem ott a hullámzó tenger, a hihetetlenül kék víz és az eget beragyogó mediterrán nap! Különleges helyszín volt Eivissa központjában található Space bar, ahol nagyon jóban lettem a tulajdonosi gárdával. Klubok közül pedig az Edenben zenéltem párszor orosz barátom „Mondo Loco” klubestjein. És amit majdnem kihagytam a legeslegjobb fellépés egy speckó BoatParty keretében zajlott, ahol fantasztikusan felszabadult orosz és spanyol partyarcok tombolták végig az 5 órás naplementébe hajló hajókázást!

- Ibizáról hazatérve bele is ugrottál egyből a munkába? Nehéz volt visszazökkenni a kinti „élet” után? - Valójában már hiányzott az otthonom kényelme, nameg kicsit a hazai rezidenciák is. A tempót pedig gyorsan felvettem és bár több hazai kolléga zárkózottsága lassított terveim megvalósításán, de Ibiza olyan töltést adott, amely a mai napig kitart! - Boldog párkapcsolatban élsz, de gondolom ostromolnak a nők rendesen a fellépéseid alatt. Hogy sikerült kikerülnöd őket és barátnőd hogy viseli a „megpróbáltatásokat”? - Kill Bill-es terpeszállásba áll, előveszi a szamurájkardját és…☺ Viccen kívül ez az a magánéleti kérdés, melyet általában nem nagyon szeretünk feszegetni. :) Az évek során én már megtanultam kezelni a szebbik nem közeledését, barátnőm pedig mindig is megértő volt ezen a téren. Nagy tisztelet és szeretet jellemzi kapcsolatunkat, szinte minden fellépésemre együtt megyünk. Meg persze ha épp cd-t/autogramot/zenét jön oda kérni egy hölgy, a drágám nem tépkedi ki egyenként a hajszálait. :) Bár ahogy ő mondja – más kívülről látni és más benne lenni ebben a színesen felfújt éjszakai-élet-buborékban..☺ - Amikor időd engedi dolgozol a produceri albumodon is, mit lehet erről tudni? Mikorra lesz esetleg kézzel fogható? - Az a helyzet, hogy ezen a téren bűnös vagyok… Minap néztem át a régi mobilom emlékeztető bejegyzéseit és már 2008ban megígértettem magammal, hogy SAJÁT ZENÉT ÍROK. Ehhez képest azóta csak 1 kislemezem és 2-3 remixem jelent meg. Furcsa, hogy annak idején 1996 és 2001 közel 200 különböző zenét írtam a legkülönbözőbb stílusokban, most meg folyton másfelé kell koncentrálnom. Jelen helyzetemben azt érzem - egyedül a zeneírás nyitná meg azokat a fejlődési szinteket, melyet a továbbiakban el szeretnék érni. Úgyhogy idén már nincs mentség, eljött a cselekvés ideje… - Így a 2012-es év elején, bátorkodlak megkérdezni az idei terveidről. Mesélnél kicsit róluk? - Legfőbb vágyam volt mindig is minél több JÓT adni a világnak és hatással lenni a világ zenei fejlődésére, életére! Jelenlegi pozíciómban szerencsére ezeket részben már meg tudom valósítani és idén is törekedni fogok a „még jobbra - még többre”. Konkrétabban elhozni több olyan fellépőt, akik még nem jártak vagy nagyon régen voltak Magyarországon, top-chartos saját zenéket és kooperációkat készíteni sok magyar és külföldi szakmabelivel, meglátogatni szülővárosomat Moszkvát, nameg nyáron ismét kiutazni a kedvenc álomszigetemre, Ibizára… - Zárásképpen üzenj valamit kérlek az olvasóinknak? Köszönöm azoknak, akik támogattak az előző években, fantasztikus érzés elérni, minden évben tovább fokozni a rengeteg pozitív visszajelzést. Azoknak is köszönet, akik akadályokat és nehézségeket gördítettek utamba - általuk lettem még kitartóbb, határozottabb és rutinosabb ezen a pályán ;) Amúgy meg informálódjatok minél többet, nyissatok sokat a világra és a Facebookot ne csak vicc- meg lájk-blognak, hanem értékes információforrásnak és tájékozódó felületnek használjátok. Köszönöm az interjút és figyelmet!

HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Katlan 2025