Miért diagnosztizálnak egyre több tinédzsernél pszichózist?

Az elmúlt években feltűnő változás rajzolódott ki a mentális egészség térképén: egyre több tinédzsernél állapítanak meg pszichózissal összefüggő zavarokat. A jelenség nem egyetlen ország sajátja, hanem szélesebb körű trend, amely komoly kérdéseket vet fel a fiatalok lelki állapotáról és a diagnosztikai gyakorlatokról is.

A pszichózis – amely hallucinációkkal, téveszmékkel, a valóságtól való elszakadás érzésével járhat – korábban jellemzően fiatal felnőttkorban jelent meg. Ma viszont egyre gyakrabban már tizenéves korban kerül sor az első diagnózisra. A szakemberek szerint ebben részben szerepet játszik a felismerés javulása: az orvosok, pedagógusok és szülők is érzékenyebbé váltak a korai figyelmeztető jelekre.

Ugyanakkor a számok növekedése nem magyarázható pusztán azzal, hogy „jobban figyelünk”. Több kutatás is arra utal, hogy a mai fiatalok mentális terhelése jóval összetettebb, mint korábban. A folyamatos online jelenlét, az állandó összehasonlítás, a teljesítménykényszer és a bizonytalan jövőkép mind olyan tényezők, amelyek hosszú távon felboríthatják az érzelmi egyensúlyt.

Különösen érzékeny időszak ez az életkor, hiszen az agy fejlődése még nem zárult le, miközben az érzelmi és társas nyomás egyre erősebb. A szakértők szerint a krónikus stressz, a szorongás és a depresszió nem ritkán olyan tünetekbe fordul át, amelyeket már a pszichózis spektrumába sorolnak.

Nem hagyható figyelmen kívül a tudatmódosító szerek szerepe sem. Egyes vizsgálatok szerint a nagy hatóanyag-tartalmú szerek fiatal korban történő használata növelheti a pszichotikus epizódok kockázatát, különösen azoknál, akik eleve sérülékenyebb idegrendszeri háttérrel rendelkeznek.

A szakma ugyanakkor óvatosságra int: nem minden furcsa gondolat, elszigetelődés vagy hangulati kilengés jelent pszichózist. A kamaszkor természetes velejárója az identitáskeresés és a szélsőséges érzelmi állapotok megélése. A túl korai vagy túl tág diagnózis akár stigmát is eredményezhet, ami hosszú távon többet árthat, mint használ.

Egy dologban azonban egyetértés van: a fiatalok mentális támogatása kulcskérdéssé vált. Nemcsak az egészségügy, hanem az iskolarendszer és a családi környezet felelőssége is, hogy legyen tér a problémák kimondására, a segítségkérésre és a fokozatos, empatikus beavatkozásra.

A növekvő számok nem feltétlenül egy „mentálisan gyengébb” generációról szólnak, hanem inkább arról, hogy egy sokkal terheltebb világban próbálnak eligazodni. A kérdés már nem az, hogy létezik-e a probléma, hanem az, hogyan tudunk rá időben, emberséggel reagálni.