Megérkezett a U2 és Martin Garrix közös dala, a Fireflies
Írta: Ostroml
Hivatalosan is megjelent a U2 és Martin Garrix közös dala, a Fireflies, amelyet a rajongók először a Tomorrowlandnagyszínpadán hallhattak. A világpremieren The Edge személyesen csatlakozott a holland DJ-producer szettjéhez, ahol együtt mutatták be a régóta készülő szerzeményt.
A stúdióverzió július 24-én vált elérhetővé, Garrix pedig elárulta, hogy közel hat éve dolgoznak a dalon.
„A Fireflies nagyon különleges szám számomra. Hat nyárral ezelőtt kezdtünk el rajta dolgozni, és hihetetlen, szinte szürreális érzés volt végre The Edge-dzsel együtt bemutatni a Tomorrowlanden.” – mondta a producer a megjelenés alkalmából.
Garrix hozzátette, hogy korábban már dolgozott Bonóval és The Edge-dzsel, de ezúttal lehetősége nyílt arra is, hogy közelebbről megtapasztalja a teljes zenekar kreatív működését. „Hihetetlen barátok és alkotótársak. Óriási megtiszteltetés volt ismét együtt dolgozni velük.”
The Edge szerint a közös projektek mindig új inspirációt jelentenek. „Mindig van bennünk kalandvágy, amikor összeállunk. A Fireflies első előadása a Tomorrowlanden óriási löketet adott, és újra emlékeztetett arra, miért szeretek a szabad ég alatt zenélni.”
A dal fokozatosan építkező hangzásra épül, amelyet The Edge jellegzetes, himnikus gitárjátéka és Bono érzelmes éneke tesz teljessé. A refrén központi sora – „’Cause you and I are fireflies…” – már a premier után sok rajongó kedvence lett.
A Fireflies nem az első közös munkája Martin Garrixnak és a U2 tagjainak. A producer korábban Bonóval és The Edge-dzsel készítette el a We Are The People című dalt, amely a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos himnusza lett. Emellett részt vett a Your Song Saved My Life produceri munkálataiban, valamint társszerzőként közreműködött a Scars című dalban is.
Közben a U2 is új korszakra készül. A zenekar a hónap elején bemutatta készülő, 15. stúdióalbumának első előfutárát, a Street Of Dreams-et. A Jacknife Lee produceri munkájával készült felvételen ismét hallható Larry Mullen Jr., aki egészségügyi okok miatt kihagyta a zenekar 2023–2024-es las vegasi Sphere-rezidenciáját.
Az idei évben már két új U2 EP is megjelent, a Days Of Ash és az Easter Lily, a készülő nagylemez pedig az első teljes egészében új dalokat tartalmazó album lesz a 2017-es Songs Of Experience óta. Bono korábban úgy fogalmazott, hogy egy „zajos, rendetlen” lemezen dolgoznak, amely igazán a koncertszínpadon kel majd életre, mert szerinte „a U2 ott él igazán.”
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: