What So Not Kijev háztetői fölött mutatta meg, hogyan születik zene háború idején

2026. július 2-án Kijev nem zenére, hanem légiriadókra ébredt. Az éjszakai támadások után még ott volt a füst a város felett, megszólaltak a szirénák, az emberek pedig folytatták a napjukat. What So Not számára ez a nap stúdiózással kezdődött, és végül egy háztetőn, Alina Pash oldalán ért véget.

Az ausztrál producer most egy rövidfilmet és a hozzá kapcsolódó teljes tetőkoncert felvételét mutatta be erről a kijevi útról. A két anyag azonban nem klasszikus turnévideó, és nem is egzotikus háttérként használja a háborúban élő várost. Sokkal inkább azt próbálja megmutatni, hogyan dolgoznak azok az ukrán zenészek és alkotók, akik számára a légiriadó nem rendkívüli esemény, hanem a hétköznapok része lett.

Ez a felismerés What So Notot is mellbe vágta.

A filmben arról beszél, milyen nehéz felfogni, hogy az éjszakai támadás után az emberek bemennek a stúdióba, dolgoznak, zenét írnak, majd adott esetben arról ötletelnek, milyen lenne a kijárási tilalom után egy föld alatti óvóhelyen bulit rendezni.

Nem azért, mert nem érzik a veszélyt. Hanem mert közben élni is kell.

Nem vendégként érkezett egy kész dallal

What So Not és Alina Pash kapcsolata nem ezzel az úttal kezdődött. Korábban több közös zenén dolgoztak, köztük az EVEREST, a Candy Flipping és a Don't Wanna Leave Yet című számokon.

A kijevi munka ennek a kapcsolatnak a folytatása lett, de fontos különbséggel: What So Not ezúttal tudatosan helyi zenészekkel dolgozott együtt.

A hadiállapot miatt több közreműködő nem hagyhatja el Ukrajnát. Ha tehát velük akart zenét készíteni, nem lehetett egyszerűen meghívni őket egy berlini, londoni vagy Los Angeles-i stúdióba. Neki kellett odautaznia.

Ez a kényszer végül magára a zenére is hatással lett.

Az ukrán nyelv, a helyi történetek és az ottani alkotók saját tapasztalatai nem díszítésként kerültek a produkciókba, hanem azok alapanyagává váltak. A projekt így nem arról szól, hogy egy nemzetközi producer ráhelyez egy ukrán motívumot a saját hangzására. A találkozásnak ténylegesen nyoma marad a zenében.

A rövidfilm ezt a folyamatot közelről követi.

Kijevi stúdiókat, próbákat és beszélgetéseket látunk, közben pedig folyamatosan beszivárog az a valóság, amelyet egy hagyományos werkfilmben könnyű lenne kivágni. Távoli füstoszlopok jelennek meg. Megszólal egy sziréna. Felmerül, hol van a legközelebbi óvóhely.

Aztán folytatódik a munka.

A normalitás lett a legmegrázóbb

A háborúról készült zenei projektek egyik legnagyobb veszélye, hogy könnyen látványossá tehetik mások kiszolgáltatottságát. A romokból díszlet lesz, a veszélyből dramaturgia, a helyiek pedig statisztákká válnak egy kívülről érkező előadó történetében.

A mostani film éppen ezt próbálja elkerülni.

Nem az a legfontosabb benne, hogy What So Not veszélyes helyre utazott. Sokkal érdekesebb az, ahogyan a körülötte lévő emberek alkalmazkodtak egy olyan állapothoz, amelyhez normális körülmények között lehetetlen lenne hozzászokni.

A háború közben ugyanis nem áll meg a kreativitás. Dalokat ugyanúgy be kell fejezni. Találkozni kell. Próbálni kell. Valakinek kávét kell főznie, más elkésik, egy harmadik embernek eszébe jut egy jobb ötlet.

A hétköznapi élet makacsul folytatódik.

És talán éppen ettől válik igazán nyomasztóvá, amikor megszólal a következő légiriadó.

Egy tető Kijev fölött

A történet végül egy háztetőn fut össze.

What So Not és Alina Pash Kijev látképe fölött játszik közös szettet, körülöttük azokkal az emberekkel, akik a projekt megszületésében is részt vettek. Nincsen szükség óriási fesztiválszínpadra ahhoz, hogy a pillanat súlya érezhető legyen.

Ott van benne az a furcsa kettősség, amely végigkíséri az egész filmet. Alattuk működik a város, szól a zene, emberek találkoznak és táncolnak. Közben mindenki tudja, hogy az este bármelyik pillanatban más irányt vehet.

És vesz is.

Nem sokkal a tetőkoncert után újabb éjszakai támadások következnek. A film ezeket a pillanatokat sem hagyja a stáblista túloldalán, mert nélkülük hamis lenne az a világ, amelyben a koncert megszületett.

A projekt időzítése What So Not számára egyébként is mozgalmas időszakra esik. Nem sokkal korábban jelent meg új EP-je, az I SAW A TRAP DJ AND IT CHANGED MY BIO CHEMISTRY, de a kijevi film egészen más oldalát mutatja annak, mit jelenthet ma elektronikus zenét készíteni.

Itt nem a drop a történet vége.

Hanem az, hogy amikor elhallgat a zene és mindenki lemegy a tetőről, Kijevben továbbra is ugyanaz az éjszaka vár rájuk.

És másnap valószínűleg megint bemennek a stúdióba.