Jules Verne házában fog zenéket készíteni Jeff Mills

2017.10.18

A techno ikon az Intuitions  projektjét viszi Amiensbe jövő héten, ahol kedden és szerdán a világhírű író házában fog majd alkotni.

Az Intuitions  célja, hogy egy elektronikus zenét olyan légkörben hozzanak létre, ahol korábban híres művészek dolgoztak. Mills kiadója, az Axis Records külön erre a tevékenységre specializálódott. 2015-ben Rembrandt házát vette birtokba Amszterdamban – a 17. századi holland festő otthona ma múzeumként működik –, tavaly pedig Tokióban a nagyhatású manga művész, Osamu Tezuka stúdiójában tevékenykedett. Jövő héten pedig Mills a híres író, Jules Verne otthonában fog zenélni – a francia művész nevéhez olyan klasszikus művek fűződnek, mint a Nyolcvan nap alatt a Föld körül vagy az Utazás a Föld középpontja felé.

Maga a zeneírás része a közönség felé nem lesz nyilvános, a helyi újság szerint azonban Mills előad egy mixet, amelyet Georges  Méliès 1902-es Utazás a Holdba c. klasszikus némafilmjéhez készített, és amit a helyi színházban a Ciné St-Leu-ban lehet majd meghallgatni jövő héten szerdán. A rendezvényen emellett Mills-szel együtt fellép a japán Dai Rakuda Kan Dance Company, akiknek az előadásukat a techno producer Planets c. albuma ihlette.

A detroiti legenda idén májusban a francia államtól vehetett át rangos díjat: az Ordre des Arts et des Lettres második legmagasabb elismerését, amelynek keretében tiszti címet kapott.

KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

Több mint félmillió látogatóval rekordot döntött az idei Sziget!

2018.08.15.

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre!

Íme néhány brutális szám a mai nappal elstartoló Sziget Fesztivál kapcsán!

2018.08.08.

Az utóbbi évek legjobb zenei programját felvonultató Sziget úgy tűnik nézőcsúcsot is hoz!

PLASTIC with Rebekah / HOT X @ Akvárium Klub, 2018.09.22.

2018.08.07.

Szeptember 22-én újra PLASTIC!