„A gyors fogyasztás ellen nem lehet gyorsasággal védekezni” – így épít nemzetközi kiadót a Moodyverse

Egy elektronikus zenei kiadót ma már könnyebb elindítani, mint életben tartani. Hetente rengeteg új track versenyez ugyanazért a figyelemért, miközben egy kisebb labelnek komoly marketingbüdzsé és erős platformkapcsolatok nélkül kell elérnie, hogy a zenéi ne tűnjenek el néhány hét alatt.

A pozsonyi Moodyverse erre nem több megjelenéssel, hanem karakteresebb válogatással, visszatérő előadókkal és saját eseményekkel próbál válaszolni. A tíz évig főként eseménymárkaként működő Moody 2023-ban lett lemezkiadó, azóta több mint húsz megjelenést adott ki, nemzetközi előadókkal dolgozik, és egyre nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy a kiadó zenei világa a klubokban és fesztiválokon is megjelenjen.

Ennek következő állomása szeptember 12-én Budapest, ahol a Budapest Callinggal közösen rendeznek Moodyverse label nightot, októberben pedig már az Amsterdam Dance Eventen tartják első saját showcase-üket.

Arról beszélgettünk, mitől érdemes ma kiadni egy tracket, mennyit számítanak valójában a streamszámok, miért fontosabb egy együttműködő előadó a követőtábornál, miben tud versenyezni egy kis független label a nagyokkal, és hogyan lehet Pozsonyból nemzetközi kiadót építeni.

Mondhatnám, hogy minden út ide vezetett, de az elején ez nem volt ennyire egyértelmű. Az évek alatt viszont elértem egy pontot, ahol a bulikkal már nem tudtam elmondani azt, amit szerettem volna. Nem mellesleg pedig így egy sokkal nemzetközibb közönséghez tudjuk eljuttatni azt a zenei irányt, amelyben hiszünk – az innen visszaérkező visszajelzések pedig nagy motivációt jelentenek a további tevékenységeinkhez.

Egyetlen szűrő van: lejátszanám-e a saját szettemben akkor is, ha fogalmam sem lenne róla, ki csinálta. Ha erre nem egyértelmű igen a válasz, nem adjuk ki, akkor sem, ha egyébként jól van megcsinálva. A jól megcsinált tracknél ma már sokkal több kell. Rengeteg technikailag hibátlan zene érkezik, amiben nincs semmi, amit három hónap múlva felismernék. Nekem az kell, hogy legyen benne egy döntés, egy hang, egy fordulat, ami miatt megjegyzem.

Először mindig a zene. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy a többi nem számít. Adtunk ki olyan előadókat, akiknek alig volt közönségük, és pont ezek a trackek kaptak komoly supportot: Villanø anyagát letöltötte Adriatique, N3ur3Nét a Mind Against. Az ilyesmi nem a követőszámból jön. Amit viszont megtanultam: egy megjelenés annyira megy, amennyire ketten toljuk. Ha az előadó a megjelenés napján nem tesz semmit, azt konkrétan látni a számokon. Szóval nem feltétlenül felépített artist brandet keresek, hanem partnert. Ez a kettő nem ugyanaz. Egy jó partner lehet teljesen ismeretlen is, de válaszol az e-mailekre és ott van a saját megjelenésénél.

Ez nem stratégiai döntés volt, hanem az történt, hogy a demókat soha nem a térkép alapján válogattam. Nita és Fran Bonetti Argentínából jönnek, Baime Koppenhágából, Yubik Berlinből. Egyszerűen jó zenékkel jöttek. Ami viszont tudatos: soha nem akartam regionális kiadót csinálni. Ha kizárólag szlovák és magyar anyagot adnék ki, évente talán öt track ütné meg azt a szintet, amit szeretnék. A helyi kapcsolat máshol jelenik meg nálunk: az eseményekben és abban, hogy kik állnak a pult mögé.

A közönség felé nincs. Senki nem azért tesz el egy tracket, mert szlovák kiadó adta ki. A szakma felé viszont van értelme, csak nem úgy, ahogy általában használják. Nem az a lényeg, hogy Szlovákián van a székhelyünk, hanem hogy innen működni más feltételrendszert jelent. Nincs mögötted olyan iparági infrastruktúra, mint Berlinben vagy Amszterdamban, nincs egy kávézónyi távolságra a disztribútorod és a bookingügynökséged. Emiatt máshogy dolgozol, több mindent csinálsz magad, és lassabban jutsz be helyekre. Ha valaki a földrajzot marketingnek használja, az üresen kong. Ha a földrajz a munkamódszert jelenti, akkor viszont van tartalma.

Három dolgot nézek, és a streamszám nem az első. Elsőként azt, hogy kik töltötték le a promót. A rendszerben látom, ha egy Adriatique, egy Innellea vagy egy Mathame letölt egy-egy zenét, és ez a fajta visszajelzés semmilyen playlist-számban nem jelenik meg. Másodszor azt, hogy visszajön-e az előadó a következő anyagával. Ha valaki a megjelenés után három hónappal ír, hogy van két új dolga és először nekünk küldi, az nálam siker. Harmadszor, hogy hoz-e fellépést, akár nekünk, akár neki. A streamszámmal érdemes reálisan bánni. Playlistes támogatás nélkül egy release élettartamban durván 5 és 30 ezer stream között mozog, ez a valóság a mi méretünkben, és nincs ezzel semmi baj, csak nem szabad hazudni róla. A Beatport mérhetőbb: több megjelenésünk elérte a legtöbbet eladott megjelenések legfelsőbb fokát, illetve a többi listán is nagyon jól szerepelnek.

Ez számomra elég egyértelmű: nem szabad tucatzenékkel jönni, hanem minden egyes megjelenésnek kell, hogy legyen lelke. Például a válogatáslemezünk, a Cyklus VA-széria azért fontos, mert nem egy pénteket kell megnyerni vele, hanem van benne ív, van benne kontextus, és több előadót köt össze egy gondolat alatt. A másik a visszatérő nevek. Ha valaki másodszor és harmadszor is nálunk jelenik meg, akkor már nem egy trackről beszélünk, hanem egy előadói útról, amit a hallgató is tud követni. A gyors fogyasztás ellen nem lehet gyorsasággal védekezni.

Egy megjelenéssel egy trackről tudsz beszélni. Egy estével egy ívet építesz, és az ív az, ahol a kiadó ízlése tényleg látszik. A Grape fesztiválon ez konkrétan azt jelentette, hogy este nyolctól hajnali hatig én raktam össze, hogy ki mikor és milyen sorrendben játszik, Alicia Hahntól Julya Karmán és Yubikon át Son of Sonig és Vomee-ig. Az, hogy ezek a nevek egymás után hogyan jönnek, önmagában egy állítás arról, hogy mi a Moodyverse. Ezt egyetlen release-en nem lehet elmondani. A másik dolog, ami zenén nem megy át: az emberek arcokat látnak. Egy kiadói logó absztrakció. Egy ember a pult mögött, aki hajnali ötkor még ott van, nem az.

Budapest nekem nem külföld, a magyar közönséggel régi a kapcsolat, illetve nem mellesleg ezen a szcénán nőttem fel. Ha valahol el tudom képzelni a Moodyverse második otthonát, akkor az Budapest. A Budapest Callingnál az számított, hogy ugyanazt a zenei irányt szeretjük, és pontosan tudják, mit jelent közönséget építeni egy sorozat köré. Két olyan csapat, amelyik egymás munkáját érti, sokkal többet tud kihozni egy estéből, az együttműködésnek ráadásul van folytatáslogikája is, nem egy egyszeri estében gondolkodunk.

A Grape festivalon hajnali ötkor B2B-ztünk, és az történt, ami ilyenkor a legjobb: nem kellett róla beszélni. Nem egyeztettünk előre, hogy ki mit fog játszani, mégis végig ugyanabban az irányban gondolkodtunk. Producerként az fogott meg benne, hogy nem a legkézenfekvőbb megoldásokat választja, és van türelme egy ötletet kibontani ahelyett, hogy a második percben mindent letenne az asztalra. Ez pontosan az, amit a Moodyverse-nél keresek.

A közönségnek nem kell éreznie, hogy koncepciót hallgat. Sőt, ha valaki a parketten arra gondol, hogy „ez most egy kiadói bemutató”, akkor valamit elrontottunk. A koncepció a mi munkánk, nem az ő feladatuk. Az emberek jó estét akarnak, nem tananyagot. A határ ott húzódik, hogy a neveknek és a sorrendnek van-e belső logikája, vagy csak összeraktunk hat DJ-t egy plakátra. Az elsőt a közönség nem tudja megnevezni, de érzi, mert az este működik. A másodikat szintén nem tudja megnevezni, de azt is érzi, mert az este széttartó lesz. A kiadó neve a plakáton egy ígéret. A dolgunk az, hogy az ígéret ne szoruljon magyarázatra.

A zenén kívüli rész, ami időben nagyjából a nyolcvan százalék. Szerződések, szerzői split-ek, ISRC és UPC kódok, metaadat, jogdíjregisztráció. Ez nem izgalmas, viszont ettől lesz valaki kiadó és nem gyűjtőoldal. Mellette ott a promó, aztán a jogtisztázás, a masterelés egyeztetése, az artwork ütemezés. A megjelenés napja, amit a közönség lát, ennek a végpontja.

Amiben tudunk: sebességben és döntésben. Ha ma este kapok egy trackt, ami tetszik, holnap tudok szerződést küldeni. Egy nagy kiadónál ugyanez a döntés átmegy több emberen és több hónapon. Emellett tudunk kockázatot vállalni ismeretlen névvel, mert nekünk nem kell egy negyedéves számot hozni. Amiben nem tudunk: pénzben és platformkapcsolatban. Egy nagy kiadónak van élő kapcsolata a Spotify és a Beatport szerkesztőségével, nekünk sokkal nehezebben. Nem tudunk ötszámjegyű marketingbüdzsét tenni egy track mögé, és nem tudunk garantálni playlistes helyet senkinek.

Ha nem is rosszul gondoltam, de lehet alábecsültem: amikor egyszerre készítünk 4-5 megjelenést, és mindegyik más fázisban van épp, na az elég kemény tud lenni. Szerencsére van mellettem egy kicsi, de annál segítőkészebb csapat, akik segítenek, amivel csak tudnak.

Őszintén szólva nekem a tény, hogy a kiadó 3. szülinapja után egy héttel az ADE-n jövünk showcase-el, már önmagában egy óriási siker. A cél nyilván az, hogy a lehető legnagyobb létszámmal lehozzuk a rendezvényt, és bebizonyítsuk, hogy van jogosultságunk a világ talán legfontosabb zenei konferenciáján saját rendezvénnyel részt venni. Ezen kívül remélhetőleg születnek majd olyan személyes kapcsolatok, amelyek újabb sikeres megjelenéseket hoznak majd a kiadóhoz.

Három dolgot néznék. Az egyik: hány előadó jön vissza a második és a harmadik anyagával, mert ez méri, hogy jó-e nálunk dolgozni. A másik: tudjuk-e az eseményoldalról finanszírozni a kiadói oldalt, mert nálunk ez a reális modell, nem a streamingbevétel. Ha a showcase-ekből ki tudunk fizetni egy komolyabb megjelenést, akkor a szerkezet működik. A harmadik a legszemélyesebb: ott akarok lenni minden Moodyverse-estén, de nem akarom, hogy nélkülem ne működjön. Ez a kettő nem ugyanaz. Ma még sok minden azon múlik, hogy én kit hívok fel. Ha egy év múlva az estéink és a megjelenéseink akkor is összeállnak, amikor nem én vagyok a szűk keresztmetszet, akkor jó irányba megyünk.

Szeptember 12-én Budapesten folytatódik a Moodyverse

A következő alkalom, amikor mindez már nem csak lemezeken lesz hallható, szeptember 12-én jön Budapesten. A Moodyverse a Budapest Callinggal közösen rendezi meg a Calling The Sun x Moodyverse nyárzárót a Zsiráf Pestben, ahol a kiadóhoz szorosan kapcsolódó olasz producer és DJ, Vomee is ott lesz a line-upban.

A helyszín és az együttműködés azért is érdekes, mert pontosan azt a gondolatot viszi tovább, amiről az interjúban Denes Toth beszél: egy label night nem attól működik, hogy a közönség folyamatosan tudatában van annak, hogy egy kiadó bemutatóján jár, hanem attól, hogy a fellépők és az este íve ugyanazt a zenei világot képviselik.

A budapesti esemény egyben a Moodyverse mozgalmas őszi időszakának egyik állomása is: a kiadó októberben már Amszterdamban, az Amsterdam Dance Eventen jelentkezik saját showcase-szel.

Calling The Sun x Moodyverse with VOMEE
Időpont: 2026. szeptember 12.
Helyszín: Zsiráf Pest, Budapest

Jegyek: 
https://oneticket.hu/events/summer-closing-calling-the-sun-moodyverse-zsiraf-sept12

Kapcsolódó cikkek a OneMusic-on

A Grape Jägermeister Stage teljes pénteki programját Denes Toth kurálta: Alicia Hahntól Yubikon és Son of Sonon át Vomee-ig épült fel a tízórás program, amelyet végül Denes Toth és Vomee közös B2B-je zárt.

Korábbi interjúnkban Denes Toth arról beszélt, mitől működik egy jó warm-up, miért más feladat felépíteni egy estét, mint egyszerűen eljátszani a legerősebb zenéket, és milyen szerepet kap ebben a DJ.

A Moodyverse első Cyklus-válogatásáról szóló korábbi OneMusic-anyag, amely közelebbről mutatja meg a kiadó zenei irányát és azt a koncepciót, amelyből később sorozat épült.

CENKK két felvétellel debütált a Moodyverse-nél: a „Freaky People” és az „In Rio” két eltérő oldalról mutatta meg a producer klubzenei megközelítését.