A kiengedett aranyhalak tavakat borítanak fel – két hónap alatt is mérhető a kár

A hátsó tóba „szabadon engedett” aranyhal nem tűnik el – sőt, könnyen akár 18 hüvelykessé nőhet, és közben komoly bajt okoz. A Journal of Animal Ecology friss közleménye megerősíti, amit az ökológusok régóta sejtettek: a hobbi aranyhal elengedése a természetbe kifejezetten rossz ötlet. A William D. Hintz vezette, a Toledo-i Egyetemhez kötődő csapat 32 miniatűr tavi ökoszisztémát épített fel, aranyhalakat telepített beléjük, majd 61 napon át dokumentálta a hatásokat. A kép nem volt szép: a tápanyagban gazdag vizekben – ilyenek North America számtalan tavai – az aranyhalak akár 81 százalékkal növelték a lebegő üledéket, és legfeljebb 65 százalékkal rontották a víz átlátszóságát. Ennek fő oka, hogy agresszívan túrják az aljzatot, miközben algától apró állatokon át rothadó növényi anyagig mindent felzabálnak. A gerinctelenek gyakorlatilag eltűntek. A csigapopulációk ott, ahol aranyhal volt, 63–72 százalékkal estek vissza; egy, az aljzaton élő, garnélaszerű faj hasonló arányban tűnt el. A vízibolhák – a táplálékháló alapját adó apró állatok – akár 92 százalékkal csökkentek, amikor az aranyhalak őshonos golden shinerrel osztoztak a medencén; a kutatók szerint a két halfaj eltérő vadászata együtt gyorsabban ritkította a lebegő zsákmányt, mint külön-külön. Az őshonos halak így a saját táplálékukból szorultak ki. A golden shiner példányai, amelyek aranyhallal éltek együtt, fizikailag mintegy 12 százalékkal rosszabb állapotban voltak, mint azok, amelyeknek nem kellett versenyezniük. Az aranyhalak folyamatosan és a testméretükhöz képest szokatlanul nagy ütemben táplálkoznak, így egyszerűen lehalásszák előlük az erőforrásokat. Halaknál az ilyen hátrány összeadódik: egy populáció, amely évről évre 12 százalékkal lemarad, idővel már nem pótolja önmagát. Mindehhez mindössze két hónap kellett egy ellenőrzött tartályban. Valódi tóban – különösen sekély, tápanyagdús vízben – a folyamat még gyorsabb lehet. Bár az aranyhalak az 1800-as évek közepe óta jelen vannak az észak‑amerikai vizekben, és az utóbbi évtizedben az állampolgári bejelentések meredeken emelkedtek, az inváziós fajokkal kapcsolatos szabályozás alig foglalkozik velük. A kutatók most azt sürgetik, hogy a természetvédelmi hatóságok világszerte vegyék komolyan az aranyhalakat, és a vásárlási pontokon egyértelmű, közérthető figyelmeztetések jelenjenek meg. A házi aranyhal elengedése irgalmasnak tűnhet – a megfelelő tóban, a megfelelő tápanyagszinten ez egy hosszúra nyúló probléma kezdete.