Amikor a túlgondolkodás erőforrássá válik

Sokan ismerik azt az állapotot, amikor az elme nem tud megállni, folyamatosan elemez, újra és újra körbejár gondolatokat. Van, akinél ez időszakos, másoknál gyerekkor óta jelen van. A túlgondolkodás azonban nem feltétlenül hiba, sokkal inkább egy működésmód, amely megfelelő irányítással erőforrássá válhat.

Az állandó mentális túlterheltség hosszú ideig szégyenérzetet is hozhat magával. A belső zajt könnyű kudarcként megélni, különösen akkor, ha a környezet nem érti, mi zajlik a felszín alatt. Idővel azonban kiderülhet, hogy ez az intenzív belső működés nem eltüntetni való, hanem alakítható. Terápiás munka és önismeret segítségével a gondolatok iránya megváltoztatható, és az elme az alkotás szolgálatába állítható.

Sokan éppen ebből a belső feszültségből hoznak létre verseket, dalokat, történeteket vagy akár teljes regényeket. A túlgondolkodás ilyenkor nem bénít, hanem hajt. Különösen akkor, ha nem csak a félelmek és veszteségek kerülnek fókuszba, hanem pozitív kimenetelek, elképzelt lehetőségek, vágyott állapotok is. A konstruktív vizualizáció nem tagadja a nehézségeket, de teret ad annak, hogy a belső energia építő irányt vegyen.

Fontos azonban hangsúlyozni: a kreativitás nem helyettesíti a mentális egészség gondozását. Az alkotás nem lehet mentség arra, hogy valaki elhanyagolja a kezelést vagy a gyógyulást. Minél kiegyensúlyozottabb az ember, annál tisztábban szólal meg a munkája is. A kettő nem ellentéte, hanem feltétele egymásnak.

Amikor valaki észreveszi, hogy gondolati spirálba kerül, segíthet, ha tudatosan időt szán az önkifejezésre. Ez lehet írás, zene, rajz vagy bármilyen forma, amelyben a belső bizonytalanságok, félelmek és kérdések alakot ölthetnek. Nem kell őket elnyomni vagy megszépíteni. Neveket, színeket, hangokat kaphatnak, és így már nem belül feszítenek, hanem kívül léteznek.

Egyes alkotói projektek éppen a legsötétebb időszakokban születnek. Egy regény, amely menekülést és célt ad, vagy egy versgyűjtemény, amely gyász- és önfelfedezési útvonallá válik. Ezek nem oldanak meg mindent, de segítenek túlélni, feldolgozni és továbblépni – gyakran olyan módon, amely előre nem volt tervezhető.

A túlgondolkodás újrakeretezése kulcskérdés. Ki mondta, hogy csak negatív lehet? Az elme gyakran a legrosszabb forgatókönyveket gyártja le, hogy megvédjen a csalódástól. De ha képes vagy ilyen mélységben elképzelni a kudarcot, ugyanilyen részletességgel elképzelheted a jó kimenetelt is. Egy félresikerült beszélgetés helyett egy felszabadító találkozást. Elutasítás helyett kapcsolódást. Zavart csend helyett meleg jelenlétet.

Ez nem könnyű, és nem is egyik napról a másikra működik. A negatív gondolatok továbbra is felbukkannak, mert ez emberi. A különbség ott kezdődik, amikor nem kizárólag ezek kapnak teret, hanem melléjük tudatosan új nézőpontok is társulnak. Így a túlgondolkodás már nem elsodor, hanem egyensúlyba kerül.

Az agy nem ellenség. Nem legyőzni kell, hanem megtanulni együttműködni vele. Ha ez sikerül, a belső zajból hang, ritmus és jelentés születhet.