Klónozott kedvencek: amikor a gyász találkozik a biotechnológiával

Amikor Venessa Johnson először a kezébe vette nyolchetes kiskutyáját, Ollie-t, azonnal ismerős tekintet nézett vissza rá. Ugyanazok a szemek, amelyeket egy évvel korábban elveszített kedvencében, Oliverben szeretett. A hasonlóság nem véletlen: Ollie Oliver genetikai másolata, egy klónozás eredménye.

Johnson a texasi ViaGen segítségével döntött a klónozás mellett. A folyamat során az elhunyt Shih Tzu szöveteiből hoztak létre egy embriót, amelyet egy béranya kutyába ültettek be. Az eljárás ára 50 000 dollár, és bár sokáig luxusnak számított, ma már egyre több gazda választja ezt az utat.

A klónozás iránti érdeklődés növekedését az is mutatja, hogy ismert közszereplők is nyíltan beszélnek róla, köztük Tom Brady. Ugyanakkor a technológia megosztó maradt. Állatvédő szervezetek, mint a PETA és az ASPCA, határozottan ellenzik a klónozást, és az örökbefogadás fontosságát hangsúlyozzák, különösen a menhelyeken élő állatok magas száma miatt.

Egy másik ViaGen-ügyfél, Kay története jól rávilágít a klónozás határaira. Ő három klónt készíttetett 18 éves pinscheréből, Feto-ból. Bár a kölykök külsőleg szinte tökéletes másai az eredeti kutyának, viselkedésük és személyiségük eltér. Ez nem meglepő: a személyiséget nemcsak a genetika, hanem a környezet, a nevelés és az emberi kapcsolatok is formálják.

Venessa Johnson is felismerte ezt. Bevallása szerint döntését a gyász mély állapota befolyásolta, és ha most kellene választania, nem biztos, hogy ugyanígy döntene. Ollie nem pótolja Oliver elvesztését, de jelenléte mégis vigaszt ad, és segít átvészelni a hiányt.

A háziállatok klónozása így nem csupán technológiai kérdés, hanem érzelmi és etikai dilemma is. Meddig érdemes elmenni azért, hogy enyhítsük a veszteség fájdalmát? A válasz egyénenként eltérő, de egy biztos: a klón nem múltbéli emlék, hanem egy új élet, saját úttal, amely soha nem lehet teljesen azonos azzal, amit elveszítettünk.