Esti Kornél - Interjú

A Sziget -1. napján a mezőtúri Esti Kornél lesz a Kispál és a Borz előzenekara.  A húsz éves átlagéletkorú együttes első bemutatkozó lemeze, az Egytől egyig Lovasi András Megadó Kiadójánál jelent meg 2009 végén. A frontember Nagy Istvánnal és a két gitárossal, Lázár Domokossal és Veres Imrével beszélgettünk a szigetes koncertről, a kezdetekről, a nehézségekről, sikerekről.

Honnan ismeritek egymást, hogy alakult meg az Esti Kornél zenekar? Nagy István: Dodival és Imivel egy általános iskolába jártunk. Én később Budapestre kerültem konziba, ahol énekeltem egy zenekarban, és ők eljöttek pár koncertet megnézni. Később iwiw-en megkerestek, hogy szeretnének egy Nirvana-szerű zenekart csinálni: ide hívtak énekelni, tetszett nekik, amiket korábban koncerteken csináltam – hozzáteszem, akkor még csak üvöltöztem, és egyáltalán nem tudtam énekelni. Hoztak pár GuitarPro programmal írt számot meg szöveget, amelyet megcsináltunk. Gondoltam, jól szólna egy lány is ebben a zenekarban, így a húgom lett a vokálos, ekkor már közös iskolai ismerősünk, Ádám is benne volt a dologban, mint basszusgitáros. Lázár Domokos: Mi már a közösségi site-ok nemzedéke vagyunk, ahol a gitárosok iwiw-en keresnek énekest. Dobosokkal amúgy sokáig gondban voltunk, két év alatt hármat is elfogyasztottunk. Tulajdonképpen akkor lendültünk be igazán, amikor – az akkor még csak 15 éves – öcsém beszállt.

Mi volt az alap célkitűzés, koncepció a zenekar indításakor? L. D.: Már a kezdetektől fogva voltak saját számaink, ezért egyértelmű volt, nem akarunk örökre Smells Like Teen Spiritet játszó gimis banda lenni. Nyilván mi sem fogjuk letagadni a korai időszakunkat, az első, még igazi kölyökfejjel írt számainkra sem mondjuk azt, hogy az nem Esti Kornél. Nagyon fiatalon alapítottuk a zenekart, volt honnan fejlődnünk, de már akkor is bíztunk abban, hogy a saját dalainkkal ki tudunk törni Mezőtúrról, még ha ez nem is volt egy annyira tudatos cél. A zenétek ugyanúgy merít az angolszász gitárzenékből, mint a magyar undergroundból. Mik voltak a fiatalkorotokat meghatározó zenei élmények, inspirációk? L.D.: Nekem a Beatles volt az első nagy állomás, úgy hét-nyolc évesen. Az Esti Kornél alakulásakor már eléggé jó zenekarokat hallgattam: a Radioheadet akkor ismertem meg és mindmáig a legzseniálisabb zenekarnak tartom, aztán a Franz Ferdinand és az Arctic Monkeys első lemeze is meghatározó volt. Akkoriban jöttek be ezek a brit gitárzenék és elkapott a lendületük. Akkoriban sok Quimbyt hallgattam, nagyon imádtam, de fontosak voltak a magyar alter-hősök is: Európa Kiadó, Balaton, Trabant, ezeket édesapám révén már gyerekkorom óta hallgattam, hallgatom. Veres Imre.: Nekem is az első meghatározó zenei élmény a Beatles volt hét éves koromban, az indított el mindent. Majd pár évvel később a Rolling Stones. Onnantól majdhogynem kronologikusan haladtam előre az időben és a zenekarokban. De mindig volt bennem egy késztetés, hogy én ennek az egésznek nem csak passzív, hanem aktív részese is akarok lenni, ennek köszönhetően kezdtem el gitározni. N.I.: Nekem a zenei inspiráció akkoriban a Nine Inch Nails és a Kispál és a Borz különös keveréke volt, de hallgattam emellett Kraftwerket, Prodigyt, Depeche Mode-ot és még sok mindent. Kiskoromban rengeteg diszkót hallgattam a ’80-as évekből, ebből mostanra a progresszív elektronikus zene szeretete maradt meg, de meghatározó a kísérleti zene is: szeretem a zajokat és az ötletet, hogy mindenféle tárgyakból alternatív hangszereket lehet kreálni. Hogyan jellemeznétek az Esti Kornél eddigi pályafutását? L.D.: A mostani Esti Kornél egy nagyon természetes, szerves fejlődés eredménye - ez talán a legjobb kifejezés rá. Mindig is ebben hittünk és reméljük, ez után is ez fog minket jellemezni. Ha visszanézek, azt gondolom, minden pont időben és jókor történt eddig. Pont jó periódusban vált stabillá a zenekar, pont jókor kezdtünk el tehetségkutatókra járkálni - és jókor is hagytuk ezt abba -, és jókor volt a Petőfi Csarnok-os koncert a Kispál előtt. De az sem véletlen, hogy Lovasi András mikor dobta vissza a lemezünk kezdetleges verzióját, mert így egy évre rá már sokkal összeszedettebben tudtuk megcsinálni az első igazi nagylemezt. Bízni kell abban, hogy a dolgok tudattalanul is jó időben történtek és történnek meg velünk. Ha valami nem jön össze, az azért lehet, mert még nincs itt az ideje. Ha patetikus akarok lenni, azt mondanám, bízni kell a sorsszerűségben.

Mik voltak a fordulópontok a zenekar életében? L.D.: Az első fordulópont a már említett stabil felállás elérése volt, aztán amikor megcsináltuk – egy ránk akkoriban nagyon jellemző számra - az első klipünket és megjelentünk vele az interneten. A legnagyobb fordulat viszont 2008 végén a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatóján elért első helyezéssel következett be. Ott figyelt fel ránk a mostani menedzsmentünk, akkor kaptunk először erős visszajelzést arról, hogy talán országos viszonylatban is vállalható és értékelhető, amit csinálunk. Ebben az volt a szép, hogy mindent azzal a harmincperces műsorral értünk el, azzal, amit ott és akkor a színpadon nyújtottunk, bármiféle kapcsolat és ismeretség nélkül. Utána felgyorsultak az események: voltunk Bécsben a tehetségkutató folyományaként, megnyíltak a nagyobb budapesti klubok kapui, amelyek vidéki zenekarként elképzelhetetlen voltak számunkra. Időközben felvehettünk egy nagylemezt, amelyet Lovasi András a Megadó Kiadóval vállalt annak ellenére is, hogy nyilvánvaló volt, nem fogunk eget rengető lemezeladásokat produkálni. Az ilyen gesztusok lendítenek a zenekar hangulatán és az alkotó energiákra is ösztönzőleg hatnak. Ahogy az is, hogy például a Kiscsillag, a Kispál és a Borz, a Pál Utcai Fiúk, a HS7 és Péterfy Bori zenekara is méltónak talált minket arra, hogy felléphessünk velük. Nyilván a lényeg mindig is az lesz, hogy mi úgy érezzük, amit csinálunk – vagyis a számaink és azok előadása – az jó és egyre jobb lesz, de nagyon sokat tud jelenteni, ha általunk nagyra tartott zenészek is látnak bennünk valami pluszt. Ettől nem kényelmesedünk el, hanem pont arra ösztönöz, hogy egyre jobbak legyünk és ezért dolgozzunk. A zenekar átlagéletkora húsz év, milyen előnyöket vagy hátrányt jelent a fiatalság? V.I.: Ami előny, nincs kapuzárási pánik, van időnk és energiánk kísérletezni, formálódni egy szerves folyamat részeként, és nem a rossz értelemben vett külső elvárások szerint. Hátrány: el kell fogadtatnunk, hogy ilyen fiatalon is lehet ilyen eredményeket elérni teljesen saját erőből és hogy önálló jövőképünk van. Ezért néha harcolni kell, de megéri. N.I.: Még nagyon sokat tudunk tévedni minden tekintetben, ez talán a legnagyobb hátrányunk. És hogy naiv hatást keltünk. L.D.: Lehet, egyesek nem hiszik el, hogy 19-20 éves korban is lehet őszintén olyan dolgokról írni, mint félelem, tanácstalanság, boldogság/boldogtalanság, öröm/bánat, erotika, és hasonlók. Mondják, „ennyire fiatalon még semmit sem tudunk ezekről, akkor miről beszélünk, menjünk inkább tanulni, meg strandolni”. De azért az „öregektől” azt is lehet hallani, hogy ilyen idős korban a legérzékenyebb az ember és ezt el is hiszem nekik. Most ilyesmi dolgok foglalkoztatnak minket, aztán 50 évesen majd lehet a makettezésről meg a kertépítésről fogunk dalokat írni. Annak is meg lesz a szépsége.

Mennyire hátráltat titeket, hogy mezőtúri zenekar vagytok? V.I.: A lehetőségek túlságosan behatárolják az embert, ha nem tud ebből kitörni, akkor egy idő után elfásul. De előnye, hogy egy ilyen városban teljesen más levegőt szív magába az ember, mint például egy budapesti masszában. Itt találkozik a rurális és urbánus kultúra, ami lehet, okoskodóan hangzik, de igenis, van jelentősége. N.I.: Hihetetlen lassú az információáramlás, és tehetetlenek az emberek. De az jó, hogy a helyi rádió játssza a számainkat. Mezőtúron amúgy szerintem sokan nem fogják fel, milyen útra léptünk. Feltörekvő zenekarként hogyan látjátok a magyar zenei valóságot? V.I.: Esetenként a szakma működése teljesen kiszámíthatatlan és nevetsége, ez eléggé zavaró néha. Persze kis ország, kis piac, és talán ennek köszönhetően nincsenek egyértelműen leosztva a lapok. Sokszor elakad az információ vagy megy az egymásra mutogatás. Bár ezzel nem csak a kezdő zenészek találkoznak. L.D.: Egy fesztiválszervezőnek, klubtulajdonosnak nem az számít, mennyire vagy tehetséges, meg mennyire jók a számaid, hanem hogy hányan ismerik a nevedet. El kell dönteni, mi az a határ, amin belül még áldozatot mersz hozni annak érdekében, hogy ismertebb legyél. Ez kezdő zenészként azért volt nehéz – és még most sem könnyű -, mert a zenei „hírnév” Magyarországon csak a feltételek emberivé válásával egyenlő. Nehéz a határt folyamatosan megtalálni, ha a koncerted után azon kell izgulni, hogy „jaj, remélem a klubtulaj olyan kedvében lesz, hogy ideadja a benzinpénzt, hogy hazamehessünk”. N.I.: A vidéki vagy akár még a budapesti klubok hangosítóinak sok esetben flegma és lekezelő öntudatát nem értem. Külföldön elvileg pont az ellenkezője van. Nem a zenekar van a hangosítóért, hanem fordítva. A ti esetetekben minek köszönhető, hogy eljutottatok idáig és sikeresen működtök? V.I.: Szorgalom, céltudatosság, kreativitás. A jó dalok, a közös célok mellett kell az is, hogy néha ütköztessük álláspontjainkat és képesek legyünk ezeket kulturáltan, a másikat is tiszteletben tartva megbeszélni. Másrészt oda kell figyelnünk arra, milyen visszajelzéseket kapunk akár a közönségtől, akár más emberektől. N.I.: Első sorban annak köszönhetünk mindent, hogy akarunk valamit csinálni. Iminek egyszer volt egy nagyon jó mondata erre: egy zenekar akkor tud igazán jól működni, ha elfelejti azt, hogy egy zenekar. Az én értelmezésemben, ha mindenki azt csinálja, amihez ért, az mindig jó. Ha ez eredményt szül és stabilan is marad, akkor ez működik, legyen szó egy teljesen más platformú cégről vagy egy zenei társulásról. L.D.: A zenélést csak fanatikusan lehet csinálni, ez pedig csak úgy megy, ha hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az jó. A lényeg, hogy akármilyen hatalmas színpadon is játszol, mindig a saját szobádban lepötyögött témából indulsz ki. Ennek van egy semmihez sem hasonlítható varázsa. Amíg ez megvan és nem csak a „szakmázás” marad, addig jól fogjuk magunkat érezni és addig jól fog működni ez az egész. Ebben hiszek.

Hogyan készültök a Sziget nagyszínpados koncertre, lehet erre egyáltalán? L.D.: Nem misztifikáljuk túl olyan értelemben ezt a koncertet sem, hogy ez lesz életünk egyetlen és nagy lehetősége és ezen áll vagy bukik minden. Kaptunk egy hatalmas gesztust, egy ajándékot, egy lehetőséget és be akarjuk bizonyítani, méltóak vagyunk rá. Részesei leszünk egy magyar viszonylatban mindenképpen rocktörténeti eseménynek és kellő alázattal fogjuk tenni a dolgunkat. Természetesen bő egy hónapja már tudatosan a szigetes programot játszottuk a fesztiválokon, és olyan részletekkel is foglalkozunk, amelyekkel korábban nem törődtünk annyira: számok közti szünetek, koncert-hangszerelés, koncertkezdés, ilyesmik. N.I.: A hallgatóval foglalkoztunk, amikor kitaláltuk a tálalást, a koncert mikéntjét. Nem kezdünk el majd sztorizgatni, mert nagyrészt senki sem fog minket ismerni. Zenélünk, mert azért jöttünk. Katarzist csinálunk remélhetőleg, hiszen ez az egyik legjobb érzés, amit egy zenekar elérhet a hallgatóban. Mire számítson a közönség? L.D.: Semmiképpen sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy itt van az Esti Kornél zenekar, akik most jól kihasználják a Kispál feloszlását és a helyükre akarnak befurakodni. Megpróbálunk alázatosak lenni, de meg akarjuk mutatni, mit tudunk, kik is vagyunk valójában. Nem aggatjuk magunkra a „hé, mi vagyunk az új nemzedék” táblát, majd a közönség ránk akasztja, ha akarja. Előbb bizonyítanunk kell, ezt nagyon jól tudjuk. Mik a jövőbeli célok, tervek? L.D.: A szigetes koncertünkről felvétel is készül, amely remélhetőleg olyan minőségű lesz, hogy az interneten közzé lehet majd tenni nyugodt szívvel. Mivel új számokat is játszunk, ezek rögzítése kapcsán különösen kíváncsiak leszünk a végeredményre. A nyár végén lesz egy otthoni koncertünk és egy nyárzáró buli a Zöld Pardonban, augusztus 29-én a Kolin társaságában. Az ősz a klubkoncertek mellett új klip készítésével és új számok írásával fog telni, ami fontos, mert a jövő évre talán összejöhet annyi jó dal, hogy egy második lemezt is kihozhassunk. Mostanában kezd kialakulni a zenekar igazi hangzása, ami inspirálóan hat a próbákra és az új dalok születésére is. A zenekar remélhetőleg lemezről lemezre jobb lesz. Ez a cél. N.I.: Szeretnénk majd egy tisztességesebben kidolgozott lemezt összehozni. Ami tényleg olyan, mint amilyenek mi vagyunk.

Esti Kornél:

Lázár Ágoston – dob Lázár Domokos – gitár, vokál Nagy István – ének, billentyű, gitár Nagy Kata – vokál Pályi Ádám - basszusgitár Veres Imre – gitár